2010. január 29., péntek

Presser: Valaki mondja meg....

Erre a feldolgozásra most akadtam és nagyon szépnek találom, remélem neked is tetszeni fog

Márai Sándor: Négy évszak (részlet)

A harangok elhallgattak, az ünneplők a nagy csöndben az ablakhoz álltak, nézték a havas éjszakát, a múló időre gondoltak, a halottakra, az életre. Mit is akarok még az élettől? - gondoltam, pezsgőspohárral kezemben. - Élni végtelenül, mint egy sejt, melynek egyetlen értelme és becsvágya a korlátlan létezés? Nem akarok már végtelenül élni. Mindent megkóstoltam, ízleltem a halált és az örömet. Most már az élet értelmét akarom. Mi az élet értelme?

Az évek elhozták ezt a titkot is: egy reggel felébredtem és megtelt vele életem. Most minden egyszerűbb, érdekesebb és reménytelenebb. Az élet értelme az igazság. A tűnődés és a kétely, a kutatás és a kielégülés, a tévedések és káprázatok, a jelenségek és az enyészet mögött van valamilyen közös értelem, mely sugárzik és áthatol mindenen. Ez az igazság nem tételes. Az élet eltelt azzal, hogy reméltem vagy vágyakoztam.

Ember vagyok. Mindenfélét akartak tőlem: szerelmet és gyűlöletet, embertelenséget és emberiességet, s mindenki az egészet akarta. De az élet nem akart tőlem semmi mást, csak az igazságot. Erre születtem. Nehéz megismerni, még nehezebb elviselni. De talán nem is lehet másként élni, csak az igazság jegyében. Igaz, olyan ez az öntudat, mintha valaki mindörökké dinamittal járna az emberek között. Nem lehet "gyakorolni" az igazságot, mert az emberi élet nem bírja el. De tudni róla, hallgatagon, mint az Istenről: ez az élet értelme. Mindent, amit az élet mutat, e különös és kegyetlen nagyítóüvegen át nézni, melyet Isten adott nekünk, s melynek köznapi neve az értelem. Már nem hiszek semmi másban, nem vágyom egyébre, csak az értelem igazságára.

Mindenki meg akart alázni, magáévá akart tenni, a tömeg és az egyesek is, a munka és a nők, a halál és az öröm. De van egyfajta szabadság, mindezen felül, amelyet nem vehetnek el többé tőlem. Megértem valamire. Az életre? Vagy a halálra? Az igazságra értem meg, arra, hogy elviseljem, az értelem fegyverzetében, a világ és a halál ostromát. Milyen érdekes és egyszerű most minden! Régebben, a vágyak, az ábránd és a dőre reménykedés ködfátyola mögött minden tetszetős volt és gyanúsan vonzó, kissé félelmes és veszélyes is. Az idő megtanitott reá, hogy a halál az élet egyik büszke ajándéka, magyarázat és válasz is.
Az értelem megtanított reá, hogy minden kielégülés adó a halálnak. Valamilyen nagyon finom halálfélelem van az öröm alján. De az igazság, mely egyszerre szólani kezdett hozzám az érzékelésből és az álomból, a tapasztalásból és a gondolatból, a versekből és a tájakból, a zenéből és a tárgyakból, ez a csodálatos, hidegfényű sugárzás, ez a legfinomabb és legkegyetlenebb érzékelés hideg és pogány ünneppé avatta az életet. Vegyél karjaidba, Idő, úsztass a végtelenség partjain. Már nem félek ölelésedtől. Nyitott szemmel fogadom, nem boldogan, nem boldogtalanul.

Reményik Sándor: Akarom




Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

Baranyi Ferenc: Porvers

Száva Sándor festménye: Elhagyatva




        Akit egyszer porig aláztak:
      porig kell azért lehajolni,
      a méltósága-vesztett sorshoz
      méltósága-vesztve igazodni.


      Előtted ember ráng a porban?
      Megértem, belerúgni könnyebb.
      Még emberibb átlépni rajta
      könnyed sikkjével a közönynek.


      Mentséged is van, ha a lelked
      bátortalan feddése rád vall?
      másokért őrzött tisztaságod
      nem szennyezheted más porával.


      Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
      és hát derekad roppanó is,
      ápolt tüdődet is belepné
      a talajmenti szilikózis,
      hát nem hajolsz porig, ha porból
      akármi hív: kincs, ócska holmi...


      Pedig akit porig aláztak -
      porig kell azért lehajolni. 

2010. január 26., kedd

Laura Fygi - The Lady Wants To Know

Laura Fygi egzotikus külsejét egyiptomi édesanyjától és holland édesapjától örökölte. Különleges hangja egyszer elandalít, máskor magával ragad temperamentumával. Hallgassátok szeretettel:)



Fodor Ákos

Fodor Ákos verseit közel egy éve ismertem csak meg. Azóta megszerettem ezeket a rövid, viszont annál lényegretörőbb gondolatokat. Íme néhány kedvenc:




A Jogi Helyzet


Életünk bármely
ténye: bűn – ha megtiltják.
(Okot ad rá mind.)






Ítélet


sohasem fogod
megbocsátani nekem,
hogy nem szerettél






Axióma


ki nem vigasztal
meg, mikor megbántottad
az nem is szeret






A Kérés


s ha addig élek
is: inkább engem hagyj el,
mint magad, Kedves!







Egy Ajándék Elhárítása


Ne adj igazat.
Neked túlsokba kerül;
nekem meg épp van.










2010. január 21., csütörtök

Deák Bill: Rossz vér


F. Villon: Haláltánc ballada: Fordította Faludy György





Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
„Mit sírsz” - rivallt reá - „bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!” ... S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfújta, mint a porszemet.
- Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Gót ablakában sírt az Orvos:
„Uram, nektárod merre nõ,
amely ír minden kínra s melytõl
meggyógyul minden szenvedõ?”
S az ajtó nyílt: keszeg magiszter
táncolta végig a szobát,
kezében mély ólomkehelybõl
kínálva színtelen borát:
„Igyál, e nedv hûs, mint a mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál testvér; e mély pohárból,
csupán az elsõ korty fanyar.”
- Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében, s rõt
topánban, s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta õt:
...„Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot.”
„Jövök már!” - szólt, s a kútvíz nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a Halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
- Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Repedt tükrénél ült a Céda:
„Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregbõl senki sem keres?
Ílem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény...”
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó võlegény:
„Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakomát a lárva
ágyékod hervadt bíborán!”
- Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Éjjel borult a háztetõkre,
s kuvikhang szólt a berken át,
midõn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: „Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem.”
- Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Aranypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: „ne még, ne még”,
de õ már átkarolta drága
csípõi karcsú, gót ívét,
„engedj csak még egy lanyha csókot,
még egy gyönggyel kivarrt ruhát,
engedj csak még egy buja bókot,
még egy szerelmes éjszakát” -
de õ, rút foltot festve mellén,
mely, mint a rákseb, egyre nõtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte õt.
- Tunyán henyéltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
„Isten vagy ördög: egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a végsõ, nagy talányt, amerre
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot még, mert megfejtem,
megfejtem holnap alkonyig.”
„Nem fejted” - szólt a hang - „nem fejted”
s vállára tette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
„Aludni mégy most, mint a többiek.”
- A Titkot ûztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Pestis-csengõkkel jött a dögvész,
s a reimsi szentegyház elõtt
húsvét vasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
„Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk, nagyúr! Csengõm csörög -
légy pápa, vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek,
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!”
- Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
„Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm, egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!”
Õ rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvetõ keze a búzát,
vagy pipacsot az õszi szél.
- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

József Attila: Talán eltűnök hirtelen... Előadja: Szakácsi Sándor

Ez a vers Szakácsi tolmácsolásában az egyik kedvencem József Attilától. Ugyanitt (a videosávban) Máraitól a Halotti beszédet adja elő. Kattanj rá, és hallgasd meg, érdemes.



2010. január 19., kedd

Tatiosz: A fény és árnyoldala




A fénylő Napnak is vannak sötét foltjai.
Mért hinnénk, hogy egy ember élete csupa tündöklésből áll?
A Föld éjszaka megpihen, hogy a következő napon állni tudja a Nap fényét. Amikor elég volt a töménytelen ragyogásból sötétségbe burkolódzik.
Így van ez az emberrel is: a mértékletes fénnyel ragyogókat bántja a nagy fényesség, félrehúzódnak; míg a folyton tündöklők kimerülnek.
Senkinek sem jó a túlzott tündöklés: az előbbi, mint parányi csillag hozzásimul az égbolt sötétjéhez; az utóbbi fényét fakítja, idővel aztán megszürkül, lekopik róla az aranymáz, s miként a gyertya lángja, mely túl soká világít, csonkig ég.
Mégis ki ne csodálná a horizont tetején tündöklő Napot, mely fényességet, meleget és jóságot áraszt maga körül?
És ki ne menekülne a perzselő Nap elől, amelynek tüzétől kiég a fű, elszáradnak a fák, elapadnak a folyók, visszahúzódnak a tengerek, végül a semmibe vész az óceán?
Légy tündöklő Nap a saját égboltodon.
A világmindenség hatalmas - számtalan Naprendszer megfér benne. Hogy felfigyeljenek rád, hogy megértsenek, hogy ne gyűlöljenek - ne élj túlzó fénnyel.
Ami kevés, az senkit se bánt: mérsékli az irigységet, lecsillapítja a féltékenységet, fékezi a dühöt, a gúnyt, a kajánságot, a gonoszkodást, és egyúttal megakadályozza a saját kimerülésedet. Aki folyton világit, fogy az olaja; a csonkig égett gyertyát a szemétre hajítják.
Ügyelj, hogy fényed ne vakítson el senkit: se másokat, se önmagadat.
Aki jól lát, az előre lát.
A látás művészete - az élet művészete.

Tunyogi Péter: A tegnap itthagyott


Kosztolányi Dezső: Szeretet

Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.
Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan,
s én még maradnék tétovázva,
talán hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincsen is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer,
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nékik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
"Lásd, téged is szerettelek."

Kimnowak: Gyémánt

Sajnos, nem találtam jobb verziót, ebben néha mintha a hangok kicsit kopottak lennének, de talán így is élvezhető




2010. január 18., hétfő

A paraszt és a csacsi




Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár nem értette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott.
Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál:lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik!
Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, az mindig lerázta magáról és egyre feljebb mászott!!! Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

2010. január 16., szombat

Kovács Ákos: Szörnyű jel

Kovács Ákost a zenéjén keresztül "ismertem" meg, de úgy gondolom, a versei legalább annyira súlyosak, mint egy-egy zeneszáma.



 



mit érzek?
mennyit?
mekkorát?
nem számolom
de érzem rajtad az illatát,
a bőrödön csillogó igazat,
a megvallhatatlan kínokat,
az idő mérgét ahogy dolgozik,
a hiányodat,
mert nem vagy itt.

valahányszor engem elfelejtesz,
puha tenyér vagy:
magadból kiejtesz,
zuhanok csak és eltűnök
az ágy mögött,
a fű között,
mint elgurult üveggolyó
ha megtalálsz is
meghalni jó.

te vagy akitől megtudom:
a csodára nekem is lehet jogom
köszönlek,
várlak,
ez mind te vagy:
anya és angyal,
csak el ne hagyj,
mert akkor
magamba miattad tépek,
és jönnek a szomorú képek,
mert képes vagyok ölni és halni,
a világba végül belemarni
dühöm és bosszúm
szörnyű jelét,

hogy szerettelek
és
nem volt elég.

2010. január 14., csütörtök

XIV. Dalai Láma: Korunk paradoxona



Nagyobb házak, kisebb családok;
Több háztartási gép, kevesebb idő;
Több végzettség, kevesebb ész;
Több tudás, kevesebb bölcsesség;
Több szakértő, több probléma;
Több gyógyszer, kevesebb egészség.

A holdra mentünk és visszajöttünk,
De az új szomszédhoz át nehezen jutunk.
Több számítógép több adattal
Több másolatot készít mint valaha,
És mi egyre kevesebbet érintkezünk.

Sok mennyiség és kevés minőség,
Gyors étel és lassú emésztés,
Nagy emberek és kicsiny jellemek,
Magas profit és sekély kapcsolatok.

Olyan kor,
Mikor sok van az ablakban,
De semmi a szobában.

Edvard Grieg: Peer Gynt

És itt egy gyönyörű hang, Malena Ernman, Solveig dalát adja elő a Peer Gynt-ből



Dalida: J'attendrai

Lassan  2010 január 15. és még semmit nem tettem fel a blogomba ebben az évben. A kései évindítás kezdődjön egy régi dallal, ami anyukám kedvence volt és  Dalida adja elő. Hallgassátok, remélem tetszeni fog.