Advent

Kedves Látogatóm! Ezzel a kedves kis verssel és szép zenével kívánok szeretetteljes és lelket tisztító adventi készülődést.

Hódsághy Béla: Fenyőfát vettem

Fenyőfát vettem kint a téren,
Sudár fenyő volt, égbe nőtt.
Pár gyerek fázott a fehéren
Szikrázó Jézusfák előtt.
Kisebb, nagyobb... Az arcuk éke
Csupa piros-kék rózsa volt,
S gyöngytiszta szemük szögletében

Egy árva könnycsepp haldokolt.

A vásárt leste valahánya,
Dámát urat, ki felcsapott.
Az árus hümmög: Vigye kánya!
Én mondogatom: Drága bot!
A szót ők mint a halak, pedzik,
A kis halak a kenyeret,
S hogy állt az alku, szól az egyik:
Elviszem én az úr helyett.

A fát, fillér az ára, ötven!
Csak negyven! mond egy kis deres.
Csak húsz! Csak tíz! csattant köröttem
S már a könyök is árverez.
Nevetve mondtam nékik: Ácsi!
Nem lesz a pénzből így misem!
Apróka hang zokogta: Bácsi,
Egy kis kenyérért elviszem!

Egy kis kenyérért... Sírt, sikoltott,
A téren végigvert a hang.
Éreztem, fent a dómban oldott
Kötéllel zúg a nagy harang.
Nem húzza, veri félre senki,
Csak ép a mázsás döbbenet,
A könnyes Isten kéri, zengi
A kenyeret, kenyeret. 

Hull a pelyhes ......

Bizony ez nem mostanában történt, mégis, ilyenkor Télapó közeledtekor eszembe jut ez a régi kis történet, talán ettől a naptól kezdtem gyanakodni, hogy a felnőttek néha füllentenek. 

A december minden gyermek számára egy varázslatos időszak. Ilyenkor megelevenednek a mesehősök, a jóságos Télapó a teli puttonyával, a gonosz krampusz a virgácsával, és őket követi az angyalka, besurranva a kéményen becsempészve a gyönyörű csillogó karácsonyfát, amitől finom fenyő és narancsillat árad szét a jó meleg szobában. 

Nem is tudom az ajándékot vártam jobban, vagy magát a találkozást a Télapóval, de olyan örömmel és félelemmel teli izgalommal mentem az óvodába, talán mint még soha, sőt biztos, hogy soha, mert egyébként nagyon utáltam a betűtésztás zöldségleves és a délutáni alvás miatt. Ám ez egy különleges nap volt, megmondták a nővéreim is, ma a jó gyerek ajándékot kap, a rosszabbja meg kifenekelést a virgáccsal. Ugyan én teljesen biztos voltam benne, hogy ha az a Télapó tényleg mindent lát, csakis ajándékot kaphatok, ellentétben a nővéreimmel, de valamiért nekik mégis sikerült megingatni bennem ezt az erős hitet, így aztán kicsit vegyes érzelmekkel vártam a találkozást. És egyszer csak meghallottuk a Télapó közeledtét jelző csengettyű hangját. Gyomor összeszorul, elbújjak, vagy szaladjak elé, mit tegyek?, de máris kinyílt a kétszárnyas ajtó, belépett a télapó, és jött vele két félelmetes fekete krampusz is, akikre annyira azért nem számítottam. Milyen lehet ez a télapó, ha képes krampuszokkal barátkozni? 

Kicsit gyanakodva méregettem, de némileg megnyugtatott a télapó hátán az a méretes puttony, csak nem lehet olyan rossz ember. Körbeültük a termet kis székeinken és a télapó mindenkihez odament, mondott pár szót és a végén megsimogatta a gyerek fejét, de a zsák csak nem akart megnyílni. Végre odaért hozzám. Már nem tudom mit mondott, egyáltalán mondott-e valamit, csak azt hogy nyúl felém az egyik egyáltalán nem bizalomgerjesztő krampusz, és ekkor megtörtént a baj… Képzeletben már éreztem a virgács suhintását, amit ez a rossz arcú ördögfióka mér rám és nem is tudom hogy történt, de hirtelen elindult a kezem és a  télapó segédjének arcán egy hatalmasat csattant. Nem tudom, melyikőnk rémült meg jobban, de a krampusz álarca a földre került és ott állt előttem teljes valójában Fódi Jani a nagycsoportos óvodástársam, aki a következő pillanatban sírva rohant ki a teremből. Utána rohant a télapó, aki nagy igyekezetében elveszítette a szakállát és így nagyon hasonlított Annus nénire a dadára. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy tényleg Annus néni volt-e, de azt hiszem innentől már voltak kétségeim  a Télapó létezését illetően.