Tánc

Salomé

Az elmúlt nyáron volt szerencsém ellátogatni a Marosvásárhelyi Kultúrpalotába. Az ott őrzött műalkotások gyönyörűek, és nagy élményt jelentett ennyi szépséget megtapasztalni egy helyen. Az összes közül mégis egyet emelnék ki, és szeretnék bemutatni, ami  lenyűgözött. És hogy miért vártam vele eddig? 

Szégyellem, de  elfelejtettem az alkotó nevét. Azóta is próbáltam rákeresni mindenhol, de nem akadtam a nyomára Salomé megfestőjének nevére. Nagyon sok Salomé festményt megnéztem, világhírű művészek munkáit, mint Leonardo, Tiziano, és  Caravaggio,  és még nagyon sok ismert és kevésbé ismert festő alkotását. Lehet, hogy most sokan szentségtörőnek tartotok, de bevallom egyiket sem találtam olyan kifejezőnek, mint a Marosvásárhelyen látott Salomét. 

Kérlek, ha tudod ki festette ezt a képet, írd meg nekem, nagyon megköszönöm. 

És íme a kép! 

Láttál már festményen ilyen őrült gonoszságot kifejező szemeket? 

Éder Gyula:  Salomé

 Juhász Gyula: Salomé

Illatos füstöt ont a thujafa
És balzsamát árasztja Gileád,
Zokog az üstdob s tuba panasza,
Lágy fény kúszik a mennyezeten át.

Nagy négere vállán pihen feje
- Künn hozsannát kiált a csőcselék -
A bíborkárpit megremeg bele
S ő álmatagon lehajtja fejét!

- "Új gyönyör tűzcsóvája kell nekem,
Vesszenek a régi mámorok!
János feje kell! A szép idegen!

Érette dalolok és táncolok.
Arany tálon, úgy hozzátok nekem!"
Jön a fej. S vér és vér a szőnyegen!

Blogger játék

A blogok világát elég sokáig elkerültem, valahogy úgy voltam vele, mint a kereskedelmi adók műsoraival. Mikor megismertem egyet, rá kellett jönnöm, hogy néha én sem  vagyok kivétel az átlagember buta előítéleteitől.  Az egyszerű, legtöbb esetben névtelen emberek rengeteg értéket halmoznak fel oldalaikon, színesítve saját maguk és a látogatóik hétköznapjait. Szóval rá kellett jönnöm, a blog igenis lehet életképes és szeretni való:). 2009 nyarától engem is elkapott ez a "betegség", aminek a "szövődményei" eddig csak kellemes tüneteket okozott számomra. Amellett, hogy kellemes időtöltés már maga a blog készítése is, megismerhetjük sok-sok ember gondolatát, érzésvilágát, amiből talán építkezni is tudunk, elgondolkodunk, néha könnyezünk, máskor jókat kuncogunk.
Ez a kis játék, melyben újra részt vehetek is azt erősíti, hogy jó egy ilyen "kis" társaság tagja lenni. Egymásnak akár ismeretlenül is apró örömperceket szerezni, mint most is, a blogolók egymás közötti díjazásának játékával. Ezt a játékot lehet örömmel-, lehet fanyalogva fogadni, de mindenképpen az egymásra figyelésnek  egy olyan apró jele, ami kell, ami jó:). A napokban négy  kedves blogoló társam lepett meg díjjal,

Greti 

ÉdesMindegy  

carpe diem

és monik

amit itt szeretnék megköszönni nekik. Jól esett a lelkemnek a figyelmességük. Kedvenc blog díjjal

és Kreatív blogger díjjal ajándékoztak meg. 

Ezeket a díjakat lehetőségem van továbbadni pár embernek, amit örömmel teszek és remélem ők is elfogadják és részt vesznek a kis játékunkban.

Erika Nagy Farkas Dudás három blogot készít, melyben főként saját írásait és fotóit jeleníti meg. Hogy mennyire kreatív, erről árulkodnak munkái.  Írásait már korábban ajánlottam látogatóimnak, kedvenceim között tartottam számon és örülök, ha most ezt így is megerősíthetem. Szívesen átadnám mindkettő díjat számára, ha elfogadja.

Lynn Dyline izgalmas, szórakoztató írásait szeretettel ajánlom. Nekem mindegyik olvasása élmény volt, ezért egy kedvenc blog díjat szeretnék neki virtuálisan átnyújtani.

Vágyálom;..versek..képek..idézetek..ismert,és kevésbé ismert szerzőktől... Daphne igényes verses blogja, klasszikusokon kívül rengeteg kortárs költő írását jeleníti meg. Érdemes hozzá ellátogatni.

Ötödik Sally versei igazi különlegességek számomra. Remélem írásai valamikor könyv formájában is elgondolkodtatják olvasójukat.

Napébresztő írásaiban sokunkat érdeklő témákat fogalmaz meg. Mikor hozzá ellátogatok, kellemes nyugodt környezetben találom magam, ahol jól esik - néha szavak nélkül is - gondolatokat cserélni.

Mindkét díj elfogadásának feltételei vannak, de most a Kreatív díj feltételeit ide nem írnám le, mivel már kétszer megtettem ezt. Így kérlek Titeket, hogy itt
http://fanny-onewayticket.blogspot.com/search/label/Kreat%C3%ADv%20d%C3%ADj
nézzétek meg a feltételeket, ha elfogadjátok tőlem a díjat.

A Kedvenc blog díj feltételei:
1.- Írj egy bejegyzést, amelyben kiteszed a Liebster Blogképet,és másold be ezt az útmutatót!
2.- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét,
3.- Ezután gondolkodj el, melyik 3-5 blog, amelynek továbbítani szeretnéd, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd egy hozzászólásban a jelölésről,
4.- Tehetséges, kezdő blogolókat részesítsd előnybe, ne olyanokat,akiknek több mint 100 követőjük van.

Fogadjátok szeretettel, kellemes időtöltést.

Életkoktél

Lássunk tisztán, ..... hát elő a mérleg!

Ebben egy kanál méz, s láz, mi éget,

A másikban a kell fanyarsága, apróra tört jégtáblák

és egy cseppnyi méreg.

Rázd össze az egészet, így lesz egy elegáns koktél, 

a neve:            Élet. 

Itt egy szívószál, .... kéred?  

Márai Sándor: Füves könyv – Önmagamról

Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.

Az út az, ami boldoggá tesz (A Békés Harcos útja)

Michael Nyman - The Promise

Kovács Erika: Csak egy szó

Ó hogy nem fulladtál meg soha
a ki nem mondott szótól

egy szó
ami bevilágít minden sötétbe
fényt adva vak szemeknek

egy szó kellett volna
csak egy szó: szeretlek...

és benső gyermekem
nem halt volna meg
veled

de én feltámasztalak
önzésem erejével
hogy elvegyem a szót

ébredj anyám
ordítsd felém  - legalább egyszer -
mert megfulladok

nélküle...

Francois Villon: Ellentétek ( Ford: Szabó Lőrinc)

  Szász Endre: Villon mester

 

 

Szomjan halok a forrás vize mellett;

Tűzben égek és mégis vacogok;

Parazsas kályhánál vad láz diderget;

Hazám földjén is száműzött vagyok;

Csupasz féreg, díszes talárt kapok;

Hitetlen várok, sírva nevetek;

Az biztat, ami tegnap tönkretett;

Vig dáridó bennem a bosszúság;

Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;

Befogad és kitaszít a világ.

 

Nem biztos csak a kétes a szememnek

S ami világos, mint a nap: titok;

Hiszek a véletlennek, hirtelennek,

S gyanúm az igaz körül sompolyog;

Mindig nyerek és vesztes maradok;

Fektemben is fölbukás fenyeget;

Van pénzem, s egy vasat se keresek,

És reggel köszönök jó éjszakát;

Várom, senkitől, örökségemet;

Befogad és kitaszít a világ.

 

Semmit se bánok, s ami sose kellett,

Kínnal mégis csak olyat hajszolok;

Csalánnal a szeretet szava ver meg,

S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott;

Barátom, aki elhiteti, hogy

Hattyúk csapata a varjú-sereg;

Igazság és hazugság egyre-megy,

És elhiszem, hogy segít, aki árt;

Mindent megőrzök s mindent feledek:

Befogad és kitaszít a világ.

 

AJÁNLÁS

 

Herceg, kegyes jóságod lássa meg:

Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.

Lázongva vallok törvényt és szabályt.

S most mi jön? Várom a pályabéremet,

Mert befogad s kitaszít a világ.

 

Ha fáradt vagy......

Kicsit fáradtan jöttem haza az egész napos zsongásból. Talán  ez a több napja tartó ködszitálós szürkeség is nyomasztja az emberlányát, de kitoltam a lehangoltsággal. Készítettem egy finom forró capucinot és meghívtam Norah Jones-t és Leonard Cohent, töltsenek velem egy fél órát. Mit mondjak....  hármójuk társaságában kellemesen ellazultam és jókedvre derítettek. Próbáld ki, hátha Neked is bejön:-))

Szabó Lőrinc: Gyengeség

Csak egy kicsit voltam becsületes,
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,
csak egy kicsit próbáltam igazi
szeretettel szólni, segíteni,
csak ép elkezdtem, s máris visszavág
s ellenem fordul a legjobb barát.

Csak ép elkezdtem? Gondoltam: ez az
ember erős, az egyetlen igaz,
ez az egyetlen, aki keresi
és elbírja és hasznát is veszi,
hasznát annak, amit mindenki tud
s amit elrejt előle a hazug.

Arra gondoltam, hogy hogy szeretem,
hogy megtisztítom, megkétszerezem
az erejét s még szebb lesz, még nagyobb,
s arra, hogy ő maga kért, biztatott,
ő akarta? És szólni kezdtem? És
egyszerre kiderült a tévedés:

kiderült, hogy itt is hazudni kell,
hogy az igazat ő se bírja el,
és hogy az elszánt hízelgő, aki
a háta mögött csak kineveti,
az nemes neki, az bölcs, az barát,
én meg irígy vagyok, vagy még kutyább,

még gonoszabb? Mi lelt? ? förmed reám,
az árulóra, s látom, az agyán
hogy ömlik el a fájó, megriadt,
tiltakozó s gyanakvó indulat:
Mi lelt? Már te is?? ? és szavain át
szinte robban a sértett hiuság.

Borzadva nézek a szemébe, és
mosolygok és dadogok: Tévedés,
félreértettél? És már hazudok,
hazudok neki, csűrök-csavarok:
mentek valamit, őt és magamat
és szégyenkezem mindkettőnk miatt.

Ismerős arcok: Nélküled

Békés Karácsonyt mindenkinek

Arthur Madsen: A zokni

Azt mondják, hogy hó nélkül nem is igazi a karácsony. Sokáig én sem hittem, hogy lehet ettől fontosabb dolog a szeretet ünnepén. Gyerekként nem szerettem, sőt szinte utáltam a karácsonyt. A szentmiséket viszont áhítattal hallgattam végig, fiatal ministránsként testközelből tapasztalhattam meg az advent minden apró szépségét. A mise után hazafelé menet hógolyóztunk, hóembert építettünk és lelkem mélyén azt akartam, hogy soha ne legyen szenteste. Pedig délután már feldíszítettük a fát, szorgosan aggattuk rá az ódivatú díszeinket. Ilyenkor csodálva néztem a szüleimet, akiknek arcáról mérhetetlen szeretet és boldogság tükröződött. Nekem az egész karácsonyi készülődés egy évenkénti „muszájmertmindenkieztcsinálja” dolognak tűnt. Gyűlöltem a gyertyafényt, gyűlöltem a karácsonyfát, gyűlöltem a mákos gubát, de legjobban mindig azokat a nyamvadt zoknikat utáltam, amiket karácsonyi ajándékként kaptam. Szegények voltunk, másra nem tellett. Azt soha nem vettem észre, hogy több ajándék nincs a fa alatt. A szüleimnek nem volt ott semmi, mégis boldogan nézték a gyertya pislákoló fényét. Ünnepek után az osztálytársaim büszkén mutogatták az új, divatos kabátot, a több színben pompázó távirányítós autót, vagy éppen a legmodernebb kvarcjátékot.
- Arthur! Te mit kaptál karácsonyra? - kérdezték tőlem többen is. Úgy tettem, mint aki nem hallja, inkább a tankönyveimet bújtam.
- Biztos megint zoknit kapott - nevetett fel valaki az osztályterem másik felében.
- Zoknis Madsen!- harsogták többen is, amit lenéző, gúnyos kacaj követett. Kívülről közöny látszott rajtam, de belül keservesen sírtam, és azt kívántam, hogy Jézus Krisztus bárcsak sosem született volna meg.
December huszonnegyedike van. Újra. Sok - sok év telt már el a gyermekkori karácsonyok óta, de az érzés nem változott. Egyszerűen képmutatásnak tartottam az egészet: karácsonyfástól, csillagszóróstól, mindenestől. Az életemben sok minden változott. Megöregedtem, családom sosem volt. Egészen fiatalon kerültem a városba. Rég volt, nagyon rég. Most is ugyanott lakom, a szürke bérház negyedik emeletén tengetem silány életemet.
A mai reggelen viszont feltűnően frissen ébredtem. Iszonyú mehetnékem volt, így kora délelőtt már a belvárosban sétálgattam. Nem sokan jártak az utcán, rajtam kívül csak pár ember lődörgött céltalanul. Néhány bolt még ma is kinyitott, de szinte kongtak az ürességtől. Séta közben orromat friss kalács illata csapta meg. Éhes voltam, ezért betértem az agyondíszített péküzletbe és vettem egy szép, barnára sült buktát. Isteni illata volt. Erre mondják, hogy összefut az ember szájában a nyál. Már indulni készültem kifelé, amikor az eladó utánam szólt:
- Uram! Van itt még egy kiló szaloncukor, vigye el! - kínálta nyájasan. - Elfér az még a fáján, olcsón adom.
- Nekem nincs is fám! - mondtam majdnem, de inkább magamban tartottam. Csomagolja be! - böktem ki nagyvonalúan, majd kifizettem, és komótosan távoztam. A gondolataimba mélyedve botorkáltam az elnéptelenedett utcákon, a gyerekkori karácsonyfánk képe jelent meg előttem. Egyedül csak a színe tetszett. A gyönyörű, zöld színe, ami szinte ontotta magából a természet minden csodáját. Még a göcsörtös ágak, a csonkának látszó tűlevelek és az ósdi fa-, és papírdíszek sem tudták ezt az egyszerű bájt elcsúfítani. Volt üvegdíszünk is, egy fehér ruhás angyalka, amit szüleim mindig a girhes kis fenyőfa pöttömnyi csúcsára tűztek. Szaloncukorról álmodni sem mertünk. Még most, öregkoromban is idegenül szorongattam, a halványbarna papírzacskóba gyömöszölt finom édességet.
- Bácsi! Vegye meg ezt a fát! - zavarta meg elmélkedésemet egy csilingelő gyerekhang. Odafordultam, és megilletődve néztem a hétéves forma, aranyszőke hajú kislányra. Kék szemei mosolyogva tündököltek, ártatlan arcát már pirosra csípte a decemberi hideg. Már nem voltam messze otthonomtól, szemem sarkából láttam is a koromsötéten ásítozó utcai ablakomat.
- Hát te? Miért nem vagy otthon? - morogtam rá bizalmatlanul. - Apukád már biztosan keres.
- Nekem nincs apukám - felelte a kislány, és leheletével melengetni kezdte apró kezecskéit.
- Az anyukám otthon fekszik, beteg - folytatta halkan, de a hangjából életerős dac áradt. - Ha eladom a fát, a pénzből veszek neki gyógyszert. Az lesz a mi karácsonyi ajándékunk.
A kislány szavai hallatán először kirázott a hideg, majd még soha nem érzett melegség öntötte el a szívemet. Ösztönből cselekedtem. A fát azonnal megvettem és a pénz mellé a kislány kezébe nyomtam a zacskó szaloncukrot is. Hálásan nézett fel rám, de törpének éreztem magam mellette.
Az előbb találkoztam a Jézuskával, ezt neked küldi – rebegtem, és remegő kézzel nyújtottam felé a buktát.
- Bácsi! Ha legközelebb beszéltek, mondd meg neki, hogy gyógyítsa meg az anyukámat! - kért meg a kislány, mire én elfordultam, hogy ne lássa a könnyeimet.
- Siess haza édesanyádhoz! - szólaltam meg enyhén köhécselve.
- Boldog karácsonyt, bácsi! - nézett rám édesen, és megsimogatta a kezemet.
Ezután magamhoz vettem az apró, girhes fenyőfát, és elindultam a hideg, magánytól fuldokló lakásom felé. Otthon előkapartam a régi, ócska díszeket, és felraktam őket a fára. A fehér ruhás üvegangyalkát finom mozdulatokkal ráerőltettem a csonka csúcsra, majd az utcai ablakhoz vonszoltam magam. Mélabúsan bámultam a halott utcát és őszintén irigyeltem a szemközti házban a karácsonyfa köré gyűlt, boldog családokat. Igen, ez volt az a pillanat. Most értettem csak meg szüleim boldogságát a pislákoló gyertya fényénél. Lomha, darabos mozgással jutottam el a karácsonyfámig, amit most gyönyörűnek láttam. Leültem a tövébe, és remegő kézzel simogattam meg az üvegangyalkát. Szinte tökéletes volt minden körülöttem, csak egy valami hiányzott. Nem, nem a hó. Azok a csodálatos emberek hiányoznak, akik a nyamvadt zoknit, a világ legszebb ajándékát odatennék a félhomályban tündöklő kicsiny karácsonyfám alá.

Advent

Kedves Látogatóm! Ezzel a kedves kis verssel és szép zenével kívánok szeretetteljes és lelket tisztító adventi készülődést.

Hódsághy Béla: Fenyőfát vettem

Fenyőfát vettem kint a téren,
Sudár fenyő volt, égbe nőtt.
Pár gyerek fázott a fehéren
Szikrázó Jézusfák előtt.
Kisebb, nagyobb... Az arcuk éke
Csupa piros-kék rózsa volt,
S gyöngytiszta szemük szögletében

Egy árva könnycsepp haldokolt.

A vásárt leste valahánya,
Dámát urat, ki felcsapott.
Az árus hümmög: Vigye kánya!
Én mondogatom: Drága bot!
A szót ők mint a halak, pedzik,
A kis halak a kenyeret,
S hogy állt az alku, szól az egyik:
Elviszem én az úr helyett.

A fát, fillér az ára, ötven!
Csak negyven! mond egy kis deres.
Csak húsz! Csak tíz! csattant köröttem
S már a könyök is árverez.
Nevetve mondtam nékik: Ácsi!
Nem lesz a pénzből így misem!
Apróka hang zokogta: Bácsi,
Egy kis kenyérért elviszem!

Egy kis kenyérért... Sírt, sikoltott,
A téren végigvert a hang.
Éreztem, fent a dómban oldott
Kötéllel zúg a nagy harang.
Nem húzza, veri félre senki,
Csak ép a mázsás döbbenet,
A könnyes Isten kéri, zengi
A kenyeret, kenyeret. 

Hull a pelyhes ......

Bizony ez nem mostanában történt, mégis, ilyenkor Télapó közeledtekor eszembe jut ez a régi kis történet, talán ettől a naptól kezdtem gyanakodni, hogy a felnőttek néha füllentenek. 

A december minden gyermek számára egy varázslatos időszak. Ilyenkor megelevenednek a mesehősök, a jóságos Télapó a teli puttonyával, a gonosz krampusz a virgácsával, és őket követi az angyalka, besurranva a kéményen becsempészve a gyönyörű csillogó karácsonyfát, amitől finom fenyő és narancsillat árad szét a jó meleg szobában. 

Nem is tudom az ajándékot vártam jobban, vagy magát a találkozást a Télapóval, de olyan örömmel és félelemmel teli izgalommal mentem az óvodába, talán mint még soha, sőt biztos, hogy soha, mert egyébként nagyon utáltam a betűtésztás zöldségleves és a délutáni alvás miatt. Ám ez egy különleges nap volt, megmondták a nővéreim is, ma a jó gyerek ajándékot kap, a rosszabbja meg kifenekelést a virgáccsal. Ugyan én teljesen biztos voltam benne, hogy ha az a Télapó tényleg mindent lát, csakis ajándékot kaphatok, ellentétben a nővéreimmel, de valamiért nekik mégis sikerült megingatni bennem ezt az erős hitet, így aztán kicsit vegyes érzelmekkel vártam a találkozást. És egyszer csak meghallottuk a Télapó közeledtét jelző csengettyű hangját. Gyomor összeszorul, elbújjak, vagy szaladjak elé, mit tegyek?, de máris kinyílt a kétszárnyas ajtó, belépett a télapó, és jött vele két félelmetes fekete krampusz is, akikre annyira azért nem számítottam. Milyen lehet ez a télapó, ha képes krampuszokkal barátkozni? 

Kicsit gyanakodva méregettem, de némileg megnyugtatott a télapó hátán az a méretes puttony, csak nem lehet olyan rossz ember. Körbeültük a termet kis székeinken és a télapó mindenkihez odament, mondott pár szót és a végén megsimogatta a gyerek fejét, de a zsák csak nem akart megnyílni. Végre odaért hozzám. Már nem tudom mit mondott, egyáltalán mondott-e valamit, csak azt hogy nyúl felém az egyik egyáltalán nem bizalomgerjesztő krampusz, és ekkor megtörtént a baj… Képzeletben már éreztem a virgács suhintását, amit ez a rossz arcú ördögfióka mér rám és nem is tudom hogy történt, de hirtelen elindult a kezem és a  télapó segédjének arcán egy hatalmasat csattant. Nem tudom, melyikőnk rémült meg jobban, de a krampusz álarca a földre került és ott állt előttem teljes valójában Fódi Jani a nagycsoportos óvodástársam, aki a következő pillanatban sírva rohant ki a teremből. Utána rohant a télapó, aki nagy igyekezetében elveszítette a szakállát és így nagyon hasonlított Annus nénire a dadára. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy tényleg Annus néni volt-e, de azt hiszem innentől már voltak kétségeim  a Télapó létezését illetően.

Algernon Charles Swinburne: A terhek balladája

Gyönyörűszép nők terhe. Hiú kéj,
S szégyellt-édes, öngyilkos szerelem,
S bús öregség, mely nappal jőni fél,
Éjszaka oson tolvaj-lépteken,
Hogy őszt hagyjon a szőke tincseken,
S bánat, mely úgy szól, mint öröm beszéde,
S csömör, mely bérért tart csak ébren:
Minden emberi vágynak ez a vége.

Vásárolt csókok terhe. Jaj, amit
Gyermek gyümölcse soha meg nem áld;
Egy életen át, estétől hajnalig,
Reggeltől estig, egy életen át
Vacogó ajkad és vacogva zárt
Szemhéjaid azt súgják, tűzben égve,
Hogy a szerelmet szégyelld és utáld:
Minden emberi vágynak ez a vége.

Mézes szók terhe. Jöjj, född el fejed,
Ess térdre és sírj; mert ez alja-nép,
Mely agyba-főbe dicsér s hízeleg,
Rád se hederít majd, ha jő a vég.
Ha jő a vég, ártéri hordalék
Lesz arcod ingoványos süppedéke,
Honnan meddő tenger visszalép:
Minden emberi vágynak ez a vége.

Hosszú élt terhe. Egy kis halál
Lesz álmod, és ébredned rettenet;
S éjszaka szólsz: „a nap csak kelne már”,
S szólsz reggel: „Ó, a nap csak halna meg.”
Napok unalma ruház és etet,
S bújsz a bűnbánat nehéz köntösébe,
Gyász lesz a fátylad, és gond lesz öved:
Minden emberi vágynak ez a vége.

Ragyogó színek terhe. Fényvesztett
Aranyt látsz majd, s a zöld lesz szürke folt,
És arcod is olyan lesz, mint ezek,
A régi látás hamvaiba holt.
S a kegynek mondhatod: „Valaha volt”.
S múlt csókok holtát kell megérned, élve,
S szólván, szavadban könnyek árja fojt:
Minden emberi vágynak ez a vége.

Bús számvetések terhe. Jő a nap,
Mely minden elmúlt napodról felel:
Mint múlattad időd, utad, szavad,
Kivel volt lenned jó s édes kivel,-
Míg tűntében visszáját veti fel
A régi órák minden édessége,
S a végső perc pokol-tüzet lehel:
Minden emberi vágynak ez a vége.

Négy évszak terhe. Lombtörő szelek
Tavasszal, s közben hó és jégesőz,
A nyár, amely zöld bánatot gyűjtöget,
S nyomor vackán fetrengő, buja ősz,
Mely az évre sóváran visszanéz,
Amíg a máglya hamva hull a szélbe,
S tél, annyi nyavalyával ismerős:
Minden emberi vágynak ez a vége.

Holt arcok terhe. Nem szerethetők
Többé, nem láthatók, nem foghatók,
Fény s árny határán váltva libbenők,
A szedett földön sírva kaptatok,
Hol csűr nem áll, nem sarjadnak magok
S kétes napok kurta lélegzetére
Pereg, pereg a sóhajtó homok:
Minden emberi vágynak ez a vége.

Túlságos öröm terhe. Odahagy
Élet s boldogság, tiszta arcú kéj;
Lábad alá dagaszt sűrű sarat,
Metsző szelet bocsát fejed fölé;
S mi piros volt, lesz vértelen fehér,
S mi igaz volt, hazugság lép helyébe
S mi nappal volt, helyébe lép az éj:
Minden emberi vágynak ez a vége.

Ajánlás

Herceg, s mind, akit víg öröm ölel,
E rímet vésse jókor még eszébe:
Mert élni édes, ámde halni kell.
Minden emberi vágynak ez a vége.

Márai Sándor: Halotti beszéd

Garai Gábor: Bizalom

                                  S ha százszor is becsapnak és ezerszer
                                  csalódom abban, kinek szívemet,
                                  mint álmából a rózsát, kitakartam,
                                  s ha épp az árul el, kit életemmel
                                  fedeztem én,
                                  s ha tulajdon fiam
                                  tagad meg,
                                  s ha nem harminc ezüstért,
                                  de egy rongy garasért adnak el engem
                                  barátaim,
                                  s ha megcsal a reménység,
                                  s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
                                  és elátkozom már, hogy megszülettem,
                                  s ha csak a bosszút hizlalja a hála
                                  híveimben,
                                  s ha rágalom kerít be,-
                                  akkor se mondom,hogy nem érdemes!

                                  Akkor se mondom, hogy nem érdemes
                                  hinni az emberben, akkor se mondom,
                                  hogy megélek magam is, néptelen magányban, mert irgalmatlan az
                                  élet.-

                                  De csöndes szóval eltűnődve mondom:
                                  bizalmam sarkig kitárt kapu,
                                  nem verhet rá lakatot a gyanú;
                                  ki-bejár rajta bárki szabadon.

                                  Egy besurrant csaló tiszteletére
                                  nem állítok őrséget tíz igaznak!
                                  Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,
                                  megtisztálkodva ma betérhet újból;
                                  ki kétélű késsel jött ide ma,
                                  köszönthet holnap tiszta öleléssel!

                                  Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
                                  Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
                                  kegyelmet a hazugnak,
                                  nem tudok
                                  mentséget a könnyes képmutatásra,
                                  s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
                                  akár a nyers önzés orvtámadását.

                                  De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
                                  Mint a mamut és az ősgyík, a múltba
                                  porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
                                  dühünk lehűl,
                                  csak szerelmünk örök.

                                  S halandó gyarlóságai között
                                  csupán maga az ember halhatatlan.
                                  Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
                                  irgalmas vára bizalomból épül;
                                  s az önmagával vívott küzdelemben
                                  csak jósága szolgálhat menedékül.

Havasi Balázs: The Storm