2009. december 27., vasárnap

Lev Tolsztoj: Az öreg nagyapó meg az unokája




Nagyapó nagyon megöregedett. Lába rossz volt a járásra, szeme a látásra, füle a hallásra, foga már egy sem volt. És amikor evett, vissza-visszafolyt a szájából az étel. A fia és a menye nem ültették többet az asztalhoz, hanem a kemence mögött adtak neki enni.

Egyszer egy csészében adták oda neki az ebédjét. Magához akarta húzni a csészéjét, de leejtette és eltörte. A menye megszidta: mért ront el mindent a házban, mért töri el a csészéket, és kijelentette, hogy ezentúl egy fatálban fog ebédet kapni. Az öreg csak felsóhajtott, de nem szólt egy szót sem.

Egyszer otthon ül az ember és az asszony, s látják: fiacskájuk is deszkákkal játszogat a padlón, s valamit eszkábál.
Megkérdi az apja:
- Mit csinálsz ott, Misa?
Misa azt feleli:
- Fatálat csinálok, apám. Ha majd anyámmal megvénültök, abból a fatálból etetlek titeket.

Az ember s az asszony csak egymásra néztek, és sírva fakadtak. Megszégyellték magukat, hogy öregapót megbántották; azontúl mindig az asztalhoz ültették, és gondját viselték.

(Ford.: Áprily Lajos) 

2009. december 18., péntek

Garai Gábor: A perc kevés














Hiába oltottam beléd magam,
nem vagy enyém, csak voltál. S lehetsz még,
akkor sem maradsz. Lázadó szavam
nem téged vádol, de minduntalan
belőled ront rám a reménytelenség.

Közösségünk: káprázat, észrevétlen.
A megtért tudatnak már bonthatatlan
közeg vagy: köd, víz, mely amint kiléptem
köréből, összezárul, s nem maradtam
nyomnak se benne, kivetett egészen.

Így nézlek. Szinte elképzelhetetlen,
hogy testem veled elvegyült anyag.
Nem lelem magam szádban, se szemedben.
Ki vagy? Azt hinném, sosem láttalak.
Így nézlek én társtalan rettenetben.

Mert társat lel a lélek és a lét,-
s örök legyen a pőre test magánya?
Tízmillió év konok szégyenét
hát soha senki sem törli le, két
testet végleg egy áramkörbe zárva?

Ezért alélás minden ölelés?-
Akard: s a szégyent én veled letörlöm.
A száj, az öl, a perc, a perc kevés,
a folytonosság kell már, az EGÉSZ,
józanul is, és izzón és örökkön.

És enélkül már el nem nyughatom.
S ha sosem sikerült, s ha lehetetlen,
én megteszem! Akard: s minden ízemben
te lüktetsz, én meg benned folytatom
harcom a halál pártütése ellen.




2009. december 8., kedd

Kosztolányi Dezső: Téli alkony



Bernát Katalin: Téli este











Kosztolányi Dezső: Téli Alkony



Aranylanak a halvány ablakok...
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog. 


Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák. 


A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.

S az ónszin égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.

2009. november 27., péntek

Baranyi Ferenc: Mindkettő emberül





Szeretlek. Tőlem el ne várd
szokott módját a széptevésnek,
téged aláznának meg a
bókká butított esküvések,
mért mondjam: csodaszép a szád,
mikor csak oly szép, mint az átlag,
te is tudod: az ugyse vagy
akinek vágyra gyúlva látlak.
Egérfogáshoz épp elég
egy csöpp szalonna-macska sem kell,
cincogó lányokat szokás
lábról levenni közhelyekkel,
az ő receptjük ismerős:
célzás ruhára, hajra, gyengéd
figyelmességek közt néhány
jólidőzített szemtelenség-
ez csapda csak s nem taktika,
nem bámulat, de szánalom kél
az áldozat iránt, kiért
fölös hűhó a macskafortély,
mikor csak bársony bőrödért
s csodás-ívű szádért dicsérlek:
arcod ne fesse hála -pír,
inkább harag -piros önérzet.
Tedd, hogy remek melled mögött
bonyolult szívedig találjak,
s ha szíved méltónak ítél,
fizesse értem meg az árat,
nászunk legyen ellenfelek
vívás utáni kézfogása,
egy más próbáját miután
mindkettő emberül kiállta,
amikor már nem érdekes
ki nyert, vesztett, hol több a sebfolt,

amikor csak egy lelkesít:
kettőnkhöz méltó küzdelem volt.

Nemes Nagy Ágnes: Diófa


Néha alig lelem magam, úgy egybenőttem
veled a hasító, kérgesítő időben.
Árnyékát lombhajad szelíden rámveti,
s ágas-eres kezem visszafelel neki.
Idegzetem fölött s nyíló agyam alatt
te vagy a szép sudár, mely földből égbe hat,
gyökerem nem remeg, s virágom friss, mióta
te tartasz, barna törzs, te, nagyszemű diófa.

Forrest Gump (részlet)


Az élet olyan mint egy doboz csokibonbon, nem tudhatod hogy mit veszel ki belőle.


2009. november 17., kedd

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (részlet) előadja: Gáti Oszkár


Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú, Előadja: Sztankay István


Republic: Ha megkérdeznéd....


Tóth Árpád: A vén ligetben


A  vén ligetben

A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szívünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.

Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
Lehullott egy csöpp csipke-rom,
Fehéren és halkan röpült le,
Akár egy elhervadt szirom.
Szeme rám nézett kérdőn, búsan:
(Nincs búsabb szem, mint aki kérd)
Ily szomorúan, ily koldúsan
Mért hívtuk egymást ide? mért?

S mondta, hogy késő már az éj, s ő
Megy... mennie kell... s elfutott.
Hallottam haló zaját a lépcsőn,
S nem tudom, meddig álltam ott.
Aztán... le s fel jártam a parkban,
Mint aki valakire vár.
Gázolt a sarkam síró avarban,
S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...

Vajda János: Emléksorok






Emléksorok


Elmúlni ily pillangó lét után!
Eltűnni és nem tudni, hogy hova?
Megsemmisülni, mindörökre tán;
Nem látni többé a napot soha!

Ember, mulandó, koldus vagy király,
Emeld föl és hordd magasan fejed!
Hős vagy, fenséges, mind, ki a halál
Gondolatát agyadban viseled! -

2009. november 5., csütörtök

József Attila: Levegőt


Levegőt!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
míg nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba írják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szívemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

2009. október 30., péntek

Who'll Stop The Rain - Creedence Clearwater Revival


Ady Endre: Párisban járt az ősz




Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborok,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Mozart: Varázsfuvola: az Éjkirálynő áriája: Diana Damrau


Kuroshio Sea: A Föld második legnagyobb akváriuma , Barcelona zenéjével