Kormányos Sándor: Őszi szél

Csak hallgatunk, én itt, te ott,...
s a percekbe szőtt kis csodák
Szétfoszlanak, míg szemlesütve
Rohannak el az éjszakák.

Messze vagy, a sóhajok közt
Csókjaink emléke meglapul,
de tűnő álmok nem ringanak,
csak vágyak fáradt csendje hull.

Most hallgatunk, én itt, te ott,
s ha némaságunk összeér,
majd eltűnődve von szemünkre
Könnyű fátylat az őszi szél.

Kormányos Sándor: Valaki...

A múlt ködén át, egy régi nyárból
valaki sűrűn látogat,
valaki, aki őrzi még
az elfelejtett álmokat.
A csöndek útján jön, visszahozza
az elveszett nyarak dalát,
az egek tiszta kék szemét,
a mezők bársony illatát.
Ha éjszakánként ölelve ringat
tűnődő álmok sóhaján
rebbenő szemmel álmodom,
hogy egyszer felébreszt talán...

Kormányos Sándor: Kék madár

Lágy fényű szavakba bújtatnám a csöndet,
és megfognám újra nagyapám kezét,
hallgatnám tágra nyílt, csillogó szemekkel
az ezerszer hallott, élet-szőtt mesét.

Mesét a lüktető, messze hívó vágyról
mely időtlen zenélt szíve rejtekén,
és újra meg újra, más utakra vitte
végig kísérte az egész életén.

Mesét az égről, a szőke napsugárról,
egy nyárról amely már régen elveszett,
és arról a fénylő kék tollú madárról
amit az úton hiába kergetett.

Az élet manapság nem sző új meséket,
nagyapám emléke vissza-vissza jár,
elveszett nyarakról álmodunk a csöndben
tűnődve, hol lehet a fényes kék madár.

Kormányos Sándor: Nyári reggel

Kovrig Miklós: Nyári tisztás Rezdül a szél, mint hosszú sóhaj lüktet a fákon lágy remegés, hajnali csendű kis levelek közt zizzenő szárnyú zöld lebegés. Álmosan bomlik fátyla a ködnek gördülő könnyét törli a rét, fénysugarakká szökken a harmat ritkuló pára jelzi helyét. Friss kacagással zendül az erdő kék mosolyát ha szórja az ég, kerge rigókkal szárnyal a reggel szárnysuhogástól csattog a lég. Fénysugarakban fürdik a dallam dúdol a hangja zümmög a rét, méheket zsongat röptet a szélbe messzire hordva a nyári zenét.