2011. január 31., hétfő

Ady Endre: Félhomályban



Ott ültünk némán, édes félhomályban,
Te elmerengve s égő vágyban én.
Álmod hová szállt s kié volt a vágyam,
Titok maradt az, szívünk rejtekén.
Talán a múlt viharzott át előtted
S előttem halkan tűnt fel a jelen...
...Neked talán már bántó, kínos álom
S nekem már kínos vágy a szerelem...
Hidd el, mi csupán csaljuk a világot,
Arcunkon is hazug az ifjúság,
Én nem török le illatos virágot
S neked sem kell már soha mirtusz-ág.
Én az álmod szeretném visszahozni,
Te tán szívembe vágyat oltanál -
Küzdünk egymásért hasztalan, hiába:
Köztünk a múltnak tiltó romja áll!...
II.
A szívedből egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szívembe...
Egyedüli kincs tetőled:
- Amit adhatsz még nekem -
A szívedből egy-egy sóhaj...
A szívemből egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szívedbe...
Oly kevés maradt a múltból...
Amit néked adhatok:
A szívemből egy-egy sóhaj...
III.
Ne vádoljunk senkit a múltért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna, -
Most már... mindennek vége van!...
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett, -
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.
Várunk a csendes félhomályban
Valami csodás balzsamot,
Mely elfeledtet mindent, mindent
S meggyógyít minden bánatot...
Leolvasom sápadt arcodról
A rád erőszakolt hitet
És megdöbbenve sejtem, látom,
Hogy nem hiszel már senkinek!...
IV.
Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Mi is tudtunk még hinni valaha.
Ami hevünk volt, mind elfecséreltük
S ami hajnal volt, az most éjszaka.
Te ott a deszkán ki nem oltott vággyal
Hamvadsz el lassan, némán, egyedül,
Én meg, szakítva emberrel, világgal,
Bolyongok árván, temetetlenül.
Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Magasba vont és így - a porba vitt.
Megnyugvás útját epedve se leltük,
Szívünkből végképp elszállott a hit...
...Olyan a színpad, mint a lant világa,
Kifosztja lelkünk s lelket mégsem ad -
A boldogságért küzdtünk, mindhiába:
Boldognak lenni nekünk nem szabad!.
V.
Nem jó kép itt az »őszi napsugár«,
Mit mi érzünk, nem késő szerelem.
A szerelem nem szánalomra vár
S te szánalomból érzel csak velem.
Én reszketek egyedül elkárhozni,
Magammal vinném beteg lelkedet...
De végzetünkkel mindhiába küzdünk:
Nekünk e g y ü t t még halni sem lehet!...



11 megjegyzés:

  1. Halihó Lili, szép reggelt!
    "Ne vádoljunk senkit a múltért,
    A vád már úgyis hasztalan.
    Talán másképp lehetett volna, -
    Most már... mindennek vége van!..."
    Ifjú korom kedvelt sorai ezek. Micsoda pátosz szorul a tizenévesbe... hol volt akkor még a "múlt". De bezzeg ma!

    VálaszTörlés
  2. Milyen jó lenne abból a fiatalkori hitből és lelkesedésből tartalékolni, hogy az idős kort ne kiüresedés uralja.
    Szép napot Erika:)

    VálaszTörlés
  3. Ne tartalékolj belőle. Idézd meg és építsd újjá, erősítsd meg! Most már olyan építőanyagaid vannak, mik akkor nem voltak.
    Csak a véleményem, ne vedd másnak, .....

    VálaszTörlés
  4. Nálad jártam Erika, és hogy József mire gondolt, talán igazából ott kristályosodott ki "Az amikor egy álarc is sírni kezd" írásodból. Néha bizonytalan vagyok, mert bizonyos helyzetek mindenkit máshogy érintenek, nekem ez volt most a pont az i-n:)
    Legyen szép estétek:)

    VálaszTörlés
  5. Századjára is eltudom olvasni...jó volt Nálad is:)

    VálaszTörlés
  6. Én is mindig örömmel fogadlak:)

    VálaszTörlés
  7. Már sokadszor olvasom,Adyt nem lehet megunni!

    VálaszTörlés
  8. Csatlakozom szeretem Adyt én is és tényleg nem lehet megunni !!

    VálaszTörlés
  9. Ady a kedvencem, köszönöm szépen hogy betetted ezt a versét.

    VálaszTörlés

Köszönöm a látogatásod, remélem jól érezted magad és visszatérsz:-)