Ötödik Sallytől néhány vers

Semmiség

úgy szorítottam
azt a törékeny
kis semmit,
hogy összeroppant
a tenyeremben.
bőröm alól nemlétező
szilánkokat szedegettem,
és számat összeszorítva
vártam, jöjjön a fájdalom.
de csak muszáj-dalom
szólt, az is hamisan,
halkan, mert
azt a semmit annyira,
de annyira akartam... 

Sikoltó

amit az ember nem lép meg,
az marad édes-bús emléknek,
vagy a nemlétnek örökíti át,
akár a szamár az iá-t a génekkel,
de én ezzel mit kezdjek?
a vég megteszi kezdetnek...

kezdetben vala az ige,
most meg lehajtott fővel istentelenül
csak húzzuk súlyos igánkat,
és gigánkat fel-alá mozgatják
a visszanyelt epeszín nyálak...
hát most hogy mondjam el anyámnak,
hogy nem ízlik a lét?
kétrét görnyedt énem
sikítja zsigerből:
én nem, én nem, én nem
akarok a földön(rend)kívüli lakó
lenni! csak tessék szépen
engem egy kicsit szeretni,
és nyomjon barackot
a szőke fürtű fejemre a mama,
és ne legyen migrénes rohama
két tárgyalás között,
mikor én hörögve nyögök
és taknyom-nyálam egybe',
és nem értem,
miért nem vagyok szeretve...

alább a lábjegyzet:
nem kérek több
drága kekszet,
csak egy mosolyt,
csak egy felet,
amibe belefeledkezhetek
-nem hetek- de még így
 45 év múltán is,
és akkor nem lennék vulgáris,
mert szeretve voltam, vagyok, leszek...
anya, megint hol a pokolban fáj a fejed?
én most megyek...

Félelemsál

a félelem, s a fájdalom
a végén úgy bújik tenyeredbe,
mint egy kis állat-
riadt, bizonytalan, bágyadt,
és te magadra kötöd,
mint valami sálat.

Ötödik Sally: Pokolbál

 

 

Könnyű léptű, halovány leányka,
- benne léha vágy még fel nem ébredt -
sápadtan készült álarcos bálba,
régi vágya: titkos álom-élet.

A tej-szín orcát fedte maszk homálya,
de midőn egy ifjú mellé lépett,
s erős karját fonta derekára,
a fehér álca vörös lánggal égett.

Ám túltéve magát első haragján,
keze megpihent a fiú kezén,
s zene csendült fel angyalok hangján,

értő fülnek izzító költemény.
A nő már repült partnere jobbján,
s az ördög kacagva súgta: légy enyém

Ötödik Sally versei

Annyira örülök, hogy elkezdtem a blogolást, mintha kitágult volna ezáltal a világ számomra. Egy-két kattintás, és máris egy teljesen új világba érkezem, sok-sok érdekes olvasnivaló, versek, bölcs gondolatok, elmélkedések,  gyönyörű zenék, fotók közé. A mai estém egy részét Ötödik Sally sok-sok iróniával és humorral fűszerezett furcsa vers gondolatai között töltöttem, és bizony nagyon jól éreztem magam közöttük. Sajnos megjegyzésre nincs lehetőség a blogjában, így nem kérhettem engedélyt tőle, hogy elhozzam ide pár versét. Remélem nem fog érte megneheztelni, olvassátok szeretettel:) 

vágy-

egy fura törpe
ajtód előtt toporog,
bekopog,
menedéket kér,
állítja,
épphogy csak betér,
de hazudós-
marad ő,
s reggelre
benned
óriássá nő. 

A háló hőseire

Mennyi mirelit mosoly, hideg ember,
enter mögül szökött téboly-playboy,
és seregnyi puccos parázna...
Hol láncait, hol a rongyot rázza,
de láza már semmitől nem szökik az égig,
csak végigballag sanyarú sorsán,
és birka módján kántálja
a szerinte-valót -
fölötte kutyát ugat a hold...

Őszbe forduló

fáradtan ébredt a nap.
reggel avarszín sugarak
lopták magukat szemembe,
a fal is rőt-aranyra festve ragyog -
odakint dideregnek a hajnalok.
tegnap még vörös pipacsok szirmait
simogatta szégyentelenül a szellő,
mára ráncos homlokú felhő
uralja a búzavirágszín eget,
a levelek sápadón búcsút intenek
a feslett ruhájú faágnak.
gólyák, darvak szállnak délnek,
az ősz utat tapos lassan a télnek...

Ötödik Sally