Eva Cassidy

Soha nem hallottam ilyen szépnek ezt a dalt, mint Eva Cassidytől

Heltai Jenő: Üzent az ősz

 Heltai Jenő:  Üzent az ősz

Üzent az ősz egy hervadt falevéllel,
Az ablakon bedobta tegnap éjjel.
Ó furcsa ákombákom!
Még meddig élem világom?

Kisasszony napján búcsúzik a fecske,
Elszállt a nyár és elszállt a szerencse.
Üres a fecskefészek
Már én sem fütyörészek.

Az ablakomban fázó, bús virágok,
A háztetőn a pék macskája nyávog,
Sarlója fénylik a holdnak,
Most mennek bálba a holtak.

Kinyílt az ajtó, de senki sem jött be.
Valaki némán meglapult mögötte.
Idebent csak a kétség.
Odakint a sötétség.

Üzent az ősz egy hervadt falevéllel,
Az ablakon bedobta éjjel.
Ó furcsa ákombákom!
Még meddig élem világom?

Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség

Romhányi József: Lepketánc

Mikor a hernyóból lepke lett,
kérkedve repkedett,
hogy fényben keringve mind tovább
csillogtassa hímporát.

A derék kutyának
képére mégis kiült az utálat.
- Villogj csak fent, te szép féreg;
nem lesz nagyobb az értéked!

Hernyó maradsz, bár fent keringsz.
Nem a szárny szab itt mértéket,
hanem a gerinc.

Heltai Jenő: A modell

Szerov: A Modell

Heltai Jenő: A modell

Egy egyszerű kültelki lányka

(Tizenhat éves, jó falat)

"Leszek modell!" Így szólt magában

És egy festőhöz fölszaladt.

Mert megfelelt az arc, a termet,

Így szólt a piktor: "Aktra termett

E karcsu test... e két halom...

Vetkőzz hamar le, angyalom!"

És mert a célhoz ez vezet,

A kis modell levetkezett.

Mit tudta ő, a balga gyermek,

A neveletlen vadvirág,

Hogy fölfedezve már a szappan,

És él vele a nagy világ.

Mert fogyatékos volt a teint-je,

A piktor így szólt: "Ejnye! Ejnye!

E karcsú test... e két halom...

Izé... gyerünk csak angyalom,

Szebb lesz a váll, szebb lesz a kar,

Segítünk rajta csakhamar."

És karon fogta, ahogy illik,

A fiatal, de balga nőt,

A szomszédos fürdőszobába

Diszkréten átvezette őt.

Ott állott martalékra várván

A kád... fenékig csupa márvány!

Ami fürdőnek a jele,

Színültig vízzel volt tele.

Festőnk a kádra mutatott,

Köszönt és eltünt: "Jó napot."

Elmúlt egy óra meg nehány perc --

A lány nem jön ki. Ej mi ez?

A piktor hosszasan eltünődik:

"No, most már szörnyen tiszta lesz!"

Benyit, ijedten hökken vissza:

Ott áll a lány, a vizet issza

És keservesen sírni kezd:

"Én nem bírom kiinni ezt!

Ha mindig ennyit inni kell,

A fészkes fene lesz modell."

Ne haladj elöttem nem tudlak követni!
Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni!
Jöjj ide mellém, és legyünk barátok.

(Albert Camus)

Életünk kövei....

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerv üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg. Igen - volt a válasz.
Ezután elővett egy dobozt tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.
A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.

És most - mondta a prof - vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok - a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid.

Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna.

A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak; mint a munkád, a házad, az autód. A homok az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra.
Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében. Játssz a gyerekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni.

Először a kövekre figyelj, azokra, amik igazán számítanak. A többi csak homok.

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.

Kedvesem, te ülj le mellém,
Ülj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.