Élt
valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja
kökény fekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó
büszke jegenye.
Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter
elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás
legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt,
és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott
házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy szemük összevillant-
és mert a szerelem hirtelen jön a szíven üt, mint a villám-
megszerették egymást.
A fiú égszínkék selyemkendőt
vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a
mátkája. Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legény elvitték
katonának. A lány hűségesen várta kedvesét.
Esténként
mikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a
fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja
után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajozástól,
fájdalmas szép énektől.
Történt azonban egyik vasárnap
délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe
kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele mint szélvész a
Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt.
Aranyát,
ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy
megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi
mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor
lehunyta a szemét a világ. Ennek láttán feldühödött a zsivány és
kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma
szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a
sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget és földet rázó mennydörgéssel
válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a
koromsötét éjszakát.
Hajnalban hatalmas robajjal óriási
szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá
temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt még a pásztort is nyájastól,
aki a szembelevő hegyoldalon legeltetett.
Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket.
A
völgyet ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak
csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt
patak zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket,
bokrokat és megölte a fákat. A keskeny völgy helyén tó keletkezett,
amelynek vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai.
A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el ezt a tavat.
Így lett a hegy halálából ez élet vize.
Ha napsütésben belenézel a tó vizébe, Eszter szürkészöld szemei tekintenek szelíden vissza rád…
