Romhányi József: Lepketánc

Mikor a hernyóból lepke lett,
kérkedve repkedett,
hogy fényben keringve mind tovább
csillogtassa hímporát.

A derék kutyának
képére mégis kiült az utálat.
- Villogj csak fent, te szép féreg;
nem lesz nagyobb az értéked!

Hernyó maradsz, bár fent keringsz.
Nem a szárny szab itt mértéket,
hanem a gerinc.

Heltai Jenő: A modell

Szerov: A Modell

Heltai Jenő: A modell

Egy egyszerű kültelki lányka

(Tizenhat éves, jó falat)

"Leszek modell!" Így szólt magában

És egy festőhöz fölszaladt.

Mert megfelelt az arc, a termet,

Így szólt a piktor: "Aktra termett

E karcsu test... e két halom...

Vetkőzz hamar le, angyalom!"

És mert a célhoz ez vezet,

A kis modell levetkezett.

Mit tudta ő, a balga gyermek,

A neveletlen vadvirág,

Hogy fölfedezve már a szappan,

És él vele a nagy világ.

Mert fogyatékos volt a teint-je,

A piktor így szólt: "Ejnye! Ejnye!

E karcsú test... e két halom...

Izé... gyerünk csak angyalom,

Szebb lesz a váll, szebb lesz a kar,

Segítünk rajta csakhamar."

És karon fogta, ahogy illik,

A fiatal, de balga nőt,

A szomszédos fürdőszobába

Diszkréten átvezette őt.

Ott állott martalékra várván

A kád... fenékig csupa márvány!

Ami fürdőnek a jele,

Színültig vízzel volt tele.

Festőnk a kádra mutatott,

Köszönt és eltünt: "Jó napot."

Elmúlt egy óra meg nehány perc --

A lány nem jön ki. Ej mi ez?

A piktor hosszasan eltünődik:

"No, most már szörnyen tiszta lesz!"

Benyit, ijedten hökken vissza:

Ott áll a lány, a vizet issza

És keservesen sírni kezd:

"Én nem bírom kiinni ezt!

Ha mindig ennyit inni kell,

A fészkes fene lesz modell."

Ne haladj elöttem nem tudlak követni!
Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni!
Jöjj ide mellém, és legyünk barátok.

(Albert Camus)

Életünk kövei....

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerv üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg. Igen - volt a válasz.
Ezután elővett egy dobozt tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.
A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.

És most - mondta a prof - vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok - a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid.

Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna.

A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak; mint a munkád, a házad, az autód. A homok az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra.
Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében. Játssz a gyerekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni.

Először a kövekre figyelj, azokra, amik igazán számítanak. A többi csak homok.

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.

Kedvesem, te ülj le mellém,
Ülj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

Az örök "One"

Rab Zsuzsa:
Kötés

Mert kell egy másik, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne áltasd magad. Ennyi az egész.
De ez – eltéphetetlen.

Csík zenekar

Juhász Gyula: Emlék

Juhász Gyula:
Emlék


Egy nyári csókra még emlékszel-e?
A télben is melenget melege.

Egy nyári éj volt és egy nyári csók.
Édes valóság és boldog titok.

Vagy mese volt csak, álom? Nem tudom.
Már ballagok a temető úton.

Mese volt, álom, káprázat? Lehet!
Megszépítette bús életemet!

Elvis Presley:My Boy

Várnai Zseni:

Mint a fűszál..

Úgy gondolok én nagy fiamra,
mint fűszál
a távoli napra,
mint fűszál, amely csak érzi,
hogy nélküle
nem tudna élni.

Fodor Ákos:
Táncdallam

Legalább annyira szeretnék meghalni,
mint amennyire nem,
ideköt szeretet, feladat s pár holmi,
ám feszül kötelem.

Feszülnek-pattognak kötelem rostjai
— vesztés ez vagy nyerés?
A végső szakítást melyik szál mondja ki?
Itt megtorpan az ész.

Az-e, mely túlsoknál-több bántást elviselt:
tékozló terhelést?
Vagy amely nem ismert kudarcot, csak sikert
s e rész Egészt emészt?

Annyira szeretnék feladni, feledni,
mint amennyire nem:
megköt még szeretet, feladat, ilyesmi,
ám feszül kötelem.

Fodor Ákos:
Sose bánd

a hang... a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele száll, vele zeng
szíved...

a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész...

a csend... a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásimulsz,
s vele tart szíved

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

Mese a törött vízhordó edényről

Mese a törött vízhordó edényről

Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment - minden nap -, a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni.

A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.

A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

István a Király

Preslava Peicheva: Ederlezi

Szabó Lőrinc:
Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Somló Tamás: Gondolsz-e rám?

József Attila: Ha nem szorítasz....

Ha nem szorítsz úgy kebeledre,
mint egyetlen tulajdonod,
engem, míg álmodol nevetve,
szétkapkodnak a tolvajok
s majd sírva dőlsz a kerevetre:
mily árva s mily bolond vagyok!

Ha minden percben nem kecsegtetsz,
hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
görnyedő árnyadnak fecseghetsz,
ha gyötör a magány s a félsz.
Nem lesz cérna a szerelmedhez,
ha úgy kifoszlik, mint a férc.

Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem - meghalok.