Tatiosz:
Az egyetlen érzékelhető pillanat amikor szeretünk

Az élet és a szeretet csupán egyetlen időt ismer: a jelent. Az egyetlen érzékelhető idő a pillanat, amelyben élünk, amikor szeretünk.
Amikor együtt tudunk élni jó és rossz tulajdonságainkkal, akkor élünk együtt saját énünkkel.
Mindenkinek van egy árnyékénje. Hatalmadban áll a választás fény és árnyék között. Az árnyék nem azért lakozik benned, hogy elsötétítse a fényességet, hanem, hogy felhívja figyelmedet tökéletlenségeidre. Az erénynek csak egy fajtája van - az erény; a gonoszságnak ellenben számtalan.
Szeretnünk kell mások tévedéseit, hiszen a saját tévedéseinkbe egyenesen szerelmesek vagyunk.
Senki sem tökéletes, tudd ezt magadról is. Ha saját vétkeidet csupán apró botlásnak tartod, fogadd megértéssel mások hibáit.

Szemlér Ferenc: Egymást váltva

Fát hasogatok minden este, hogy reggel alhass, pihenhess te. Tűzhelynél telik minden ested, hogy reggel ehessek s vihessek. Vigyázzuk egymás álmát ébren. Érted én, s virrasztasz te értem! Élünk egymást segítve, váltva - készen életre és halálra.

Mark Knopfler Going HOme

Pink Floyd: Learning to Fly

Baranyi Ferenc: Fogadom

Kíméletlenségemmel becsüllek én -
olykor gyilkol a simogatás.

Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert "igazságos bántást" nem ismer az őszinteség,
fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
alattomos bújtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélek-hájasító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából kemény életre trombitáljalak.
Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,
fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők egykedvűsége képes,
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

Csak szeretlek.

Ákos: Adj hitet

Fodor Ákos: Axióma

Egy tökéletes nap

sem csak tökéletes

percekből épül

A furfangos öregasszony

Emlékszel? Volt olyan idő, mikor hetente kétszer adásszünet volt a TV ben.... Ilyenkor Anyu elővett egy-egy könyvet és felolvasott. A kályáhában pattogott a tűz és mi hallgattuk...

Vót egy százesztendős öregasszony. Meghalnyi nem akart, élnyi nagyon szeretett. Mindég dolgozgatott, kuporgatta össze a garasokot, rakta a ládájába, pedig gyereki se vót. De nagyon fájt a szíve, mikor rágondolt, hogy:

- Jaj, Istenem, egyszer gyön a halál, beállít, azt se kérdi: gyössz-e, nem-e, majd csak visz.

Jó is gondolta, mer egyszer beállított a halál.

- No, öregasszony, készülj, mer viszlek!

Rítt, rimánkodott a szegény öregasszony, hogy legalább még tíz esztendeig hagyja még élnyi.

- Nem, nem lehet, beírtam a neved a nagykönyvbe, én azt onnan ki nem törülöm.

De úgy sírt, kesergett, rimánkodott az öregasszony, hogy a halál megszánta.

- No, adok egy órát, hogy elkészülj.- Adjál többet - könyörgött az öregasszony -, adjál többet, gyere el holnap!

- No jó, Isten neki. De úgy készülj, hogy holnap aztán viszlek!

- Jó van, jó. De írd fel az ajtófélfára, hogy el ne felejtsem!

A halál elővett a zsebibő egy nagy krétát, nagy betűvel ráírta az ajtófára: HOLNAP

No, majd reggel gyön ismét a halál.- Öregasszony, letelt az órád, viszlek!

- Dehogy telt, nézd meg csak, mit írtá az ajtóra!

A halál megnézte, majd nagy bosszúsan elszaladt.

Ez így telt egy héttő tovább. Végül a halál megunta a járkálást, megsokallotta. Kapta magát, letörülte az írást.

- Öregasszony, vége a tréfának, úgy készülj, hogy reggel viszlek, se irgalom, se kegyelem!

Szegény öregasszonynak reszketett minden tagja félelmébe. Csak azon törte a fejit, hova bújna el, hova. Vót neki egy hordója, vót benne egy kis méz még féjig furmán. Hogy belekukorog oda. Bele is kuporgott. De egyet gondolt, hogy gyön a halál, betekint a hordóba, mellátja.

- Jaj, itt nem lesz jó!

Kigyött onnan. Kihasította a nagydunnáját, belebújt abba, ott kukorgott.

De megint egyet gondolt, elríta magát.

- Jaj, hisz a halál az ágyba keres elsőnek, itt megtanál. Itt se lesz jó.

Kibújt a nagydunnábó.

A halál meg éppen akkor állított be. Nézi, nézi, hogy mi az a szörnyeteg. Szörnyen megijedt, mer a sok tollú mind ráragadt az öregasszonyra, nem ismerte meg tőle. Uccu neki, usgyi, úgy elszaladt a halál, hogy vissza se gyött többet. Az öregasszony meg most is éli világát.

Igazából sosem növünk fel, csak megtanuljuk, hogyan kell viselkedni nyilvános helyen. (Bryan White)

Nabucco

Kosztolányi Dezső:
Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?

Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

József Attila: Kései sirató

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyű lány, ha odaintik,
kinyújtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállítani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hűtötted, fújtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nősz nagyra, szentem!
Most zsíros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hízelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

Köszöntelek Látogató! , aki véletlenül, vagy célirányosan, de idetévedtél és teszel velem egy utazást a kedvenceim között. Szeretném, ha lenne pár kellemes perced és nem bánnád meg, hogy bekukkantottál. Érezd jól magad:-)