- Hát - felelte a férje - mi is megnéztük a ...
- A fekvő Buddhát, a smaragd Buddhát, a dzsunkapiacot - mondta Mrs. Carter. - Megvacsorázunk, aztán hazamegyünk, aztán lefekszünk.
- Tegnap este az Éva bárban voltunk...
- Ha nem velem volnál - mondta Mrs. Carter -, már biztos kitaláltál volna magadnak... tudod jól, mire gondolok. Olyan helyeket.
Ez igaz, gondolta Carter, miközben a kávéscsészéje mögül figyelte feleségét: karkötői, mint a bilincsek, ütemesen csörögtek, ahogy a kávéját kavarta. Abban a korban volt, amikor az elégedett asszonyok a legszebbek, de az ő arcára már kiültek a kielégítetlenség ráncai. Amikor az asszony nyakát nézte, az jutott eszébe, hogy az ő feleségéhez képest milyen szelíd és béketűrő a pulyka. Vajon én vagyok a hibás, vagy ő - vagy születési hiba, mirigyzavar vagy valamilyen öröklött tulajdonság? Szomorú, hogy az ember fiatal korában olyan gyakran összetéveszti a frigiditás jeleit a kiválóság sajátosságaival.
- Azt is megígérted, hogy ópiumot szívunk - mondta Mrs. Carter.
- De nem itt, drágám. Saigonban. Itt "nem illik".
- Mióta adsz te az ilyesmire
- Mióta adsz te az ilyesmire
- Itt csak a legpiszkosabb lebujok állnak rendelkezésre. Feltűnést keltenél. Megbámulnának.
- Aztán kijátszotta az aduját is: - És itt svábbogarak is lennének.
- Ha nem a férjemmel volnék, biztosan elvinnének lebujokba.
- A japán sztriptíztáncosnők... - próbálkozott Carter reménykedve, de az asszony már mindent tudott róluk. - Csúf nők melltartóban - mondta. A férfi egyre ingerültebb lett. Mennyi pénzbe került, gondolta, hogy magával hozza, és ezzel könnyítsen a lelkiismeretén - túlságosan gyakran utazgatott nélküle, de nincs lehangolóbb útitárs annál az asszonynál, akit nem kíván az ember. Szerette volna nyugodtan szürcsölgetni a kávéját; legszívesebben a csészét harapdálná.
- Kilöttyentetted a kávédat - mondta Mrs. Carter.
- A japán sztriptíztáncosnők... - próbálkozott Carter reménykedve, de az asszony már mindent tudott róluk. - Csúf nők melltartóban - mondta. A férfi egyre ingerültebb lett. Mennyi pénzbe került, gondolta, hogy magával hozza, és ezzel könnyítsen a lelkiismeretén - túlságosan gyakran utazgatott nélküle, de nincs lehangolóbb útitárs annál az asszonynál, akit nem kíván az ember. Szerette volna nyugodtan szürcsölgetni a kávéját; legszívesebben a csészét harapdálná.
- Kilöttyentetted a kávédat - mondta Mrs. Carter.
- Ne haragudj - mondta, és hirtelen felállt: - Na jó. Majd szerzek valamit. Várj itt. - Áthajolt az asztalon, és hozzátette: - Aztán semmi megbotránkozás. Te akartad.
- Azt hiszem, kettőnk közül nem én szoktam megbotránkozni - felelte Mrs. Carter halvány mosollyal.
Carter kilépett a szálloda kapuján, és elindult a New Road felé. Egy fiú szegődött mellé, és megkérdezte: - Fiatal lányt?
- Van nekem saját nejem - felelte rosszkedvűen Carter.
- Fiút?
- Nem. Köszönöm.
- Francia filmet?
Carter megállt. - Mibe kerül?
Egy ideig alkudoztak a szemetes utca sarkán. A taxi, a kísérő, a film, majdnem nyolc fontba került; de megéri, gondolta Carter, ha evvel egyszer és mindenkorra betömi a száját, ami a "lebujokat" illeti. Visszament Mrs. Carterért.
Sokáig mentek a taxival, aztán egy csatornán átvezető híd mellett, egy piszkos sikátornál, ahol meghatározhatatlan szagok terjengtek, megálltak. A kísérő azt mondta: - Jöjjenek utánam.
Mrs. Carter megfogta Carter kezét. - Nem veszélyes ez? - kérdezte.
- Honnan tudhatnám? - felelte a férfi megmerevedve az asszony érintésétől.
Vagy ötven métert mentek a sötétben, és egy bambuszkerítésnél megálltak. A kísérő többször kopogtatott. Amikor beengedték őket, parányi kövezetlen udvarba, majd egy fakunyhóba jutottak. Valami - feltehetően emberi lény - gubbasztott a sötétben a moszkitóháló alatt. A házigazda fülledt kis szobába vezette őket, amelyben két szék volt, és a király képe függött a falon. A vetítővászon körülbelül akkora volt, mint egy nagy könyv.
Az első film fölöttébb ízléstelen volt; egy öregedő férfi megfiatalodásáról szólt, két szőke masszírozónő kezei között. A nők hajviseletéről látszott, hogy a film valamikor a húszas évek végén készülhetett. Amikor a film lepergett, és egy kattanással véget ért, Carter és a felesége kölcsönösen feszélyezve érezte magát.
- Nem valami jó film - mondta Carter, mint aki már sok ilyet látott.
- Azt hiszem, kettőnk közül nem én szoktam megbotránkozni - felelte Mrs. Carter halvány mosollyal.
Carter kilépett a szálloda kapuján, és elindult a New Road felé. Egy fiú szegődött mellé, és megkérdezte: - Fiatal lányt?
- Van nekem saját nejem - felelte rosszkedvűen Carter.
- Fiút?
- Nem. Köszönöm.
- Francia filmet?
Carter megállt. - Mibe kerül?
Egy ideig alkudoztak a szemetes utca sarkán. A taxi, a kísérő, a film, majdnem nyolc fontba került; de megéri, gondolta Carter, ha evvel egyszer és mindenkorra betömi a száját, ami a "lebujokat" illeti. Visszament Mrs. Carterért.
Sokáig mentek a taxival, aztán egy csatornán átvezető híd mellett, egy piszkos sikátornál, ahol meghatározhatatlan szagok terjengtek, megálltak. A kísérő azt mondta: - Jöjjenek utánam.
Mrs. Carter megfogta Carter kezét. - Nem veszélyes ez? - kérdezte.
- Honnan tudhatnám? - felelte a férfi megmerevedve az asszony érintésétől.
Vagy ötven métert mentek a sötétben, és egy bambuszkerítésnél megálltak. A kísérő többször kopogtatott. Amikor beengedték őket, parányi kövezetlen udvarba, majd egy fakunyhóba jutottak. Valami - feltehetően emberi lény - gubbasztott a sötétben a moszkitóháló alatt. A házigazda fülledt kis szobába vezette őket, amelyben két szék volt, és a király képe függött a falon. A vetítővászon körülbelül akkora volt, mint egy nagy könyv.
Az első film fölöttébb ízléstelen volt; egy öregedő férfi megfiatalodásáról szólt, két szőke masszírozónő kezei között. A nők hajviseletéről látszott, hogy a film valamikor a húszas évek végén készülhetett. Amikor a film lepergett, és egy kattanással véget ért, Carter és a felesége kölcsönösen feszélyezve érezte magát.
- Nem valami jó film - mondta Carter, mint aki már sok ilyet látott.
Luis Royo: Kurtizán
- Hát ezt nevezik pornófilmnek - jegyezte meg Mrs. Carter.
- Ronda, és nem is izgató.
Kezdődött a második film.
Nagyon kevés cselekménye volt. Egy fiatalember, az arcát nem lehetett látni az azóta rég divatjamúlt puhakalaptól, az utcán felcsípett egy lányt (a lány arcát is eltakarta a kalap, amely olyan volt, mint a húst védő burák a hentesnél), majd felmentek a lány szobájába. A színészek fiatalok voltak, és valami sajátos báj és izgalom áradt belőlük. Amikor a lány levette a kalapját, Carternek úgy rémlett, hogy ismeri ezt az arcot, és éledezni kezdett egy több mint negyedszázada eltemetett emlék. Egy baba a telefon mellett, egy korabeli szexbomba a falon, a dupla ágy felett. A lány levetkőzött, és ruháját gondosan összehajtva lehajolt, hogy kisimítsa a lepedőt, és ezzel mindenét megmutatta a kamerának valamint a fiatalembernek, aki elfordította a fejét a felvevőgép elől. Aztán segített a férfinak levetkőzni. Carter ekkor már emlékezett - ez a játékos könnyedség, és ráadásul az anyajegy a férfi vállán.
Mrs. Carter fészkelődni kezdett. - Kíváncsi vagyok, hogyan találnak színészeket az ilyesmihez - mondta rekedt hangon.
- Prostituált - felelte Carter. - Kicsit erős, nem? Hagyjuk itt? - unszolta a feleségét, és várta, hogy a fiatalember mikor fordítja feléjük az arcát. A lány az ágyon térdelt, alig lehetett húszéves, átölelte a férfi derekát. Nem, számolt magában Carter, huszonegy.
- Maradjunk - mondta Mrs. Carter -, kifizettük az árát. - Forró, száraz kezét a férje térdére rakta.
- Biztos találunk ennél különb helyet is.
- Nem.
A fiatalember a hátán feküdt, és a lány egy percre eltűnt. Ekkor, nyilván véletlenül, a férfi a kamerába nézett. Mrs. Carter keze megremegett a férje térdén. - Jóságos isten - mondta -, hisz ez te vagy.
- Ez én voltam - felelte Carter - harminc éve. - A lány visszamászott az ágyra.
- Undorító - mondta Mrs. Carter.
- Nem emlékszem, hogy undorító lett volna.
- Gondolom, mind a ketten csámcsogtatok, amikor utána végignéztétek.
- Nem, sohasem láttam.
- Miért csináltad? Rád se bírok nézni. Nem szégyelled magad?
- Kértelek, hogy menjünk el.
- Fizettek neked ezért?
- Neki fizettek. Ötven fontot. Nagyon kellett neki a pénz.
- Te meg ingyen szórakoztál?
- Igen.
- Ha ezt tudom, sose mentem volna hozzád. Soha.
- De az sokkal később volt.
- Még mindig nem mondtad meg, hogy miért csináltad. Nincs semmi mentséged? - Hirtelen elhallgatott. Carter tudta, hogy most előrehajolva mereszti a szemét, a több mint huszonöt éves kéj izgalma magával ragadja.
- Nem volt más mód, hogy segítsek rajta - mondta Carter. - Soha azelőtt nem filmezett. Barátot keresett hozzá.
- Barátot - mondta Mrs. Carter.
- Szerettem.
- Nem szerethettél egy kurvát.
- Ó, dehogynem.
- Gondolom, sorban álltál nála.
- Durva vagy - mondta Carter.
- Mi történt vele?
- Eltűnt. Mind eltűnnek.
A lány a fiatalember fölé hajolt, eloltotta a lámpát, és vége volt a filmnek.
- A jövő héten kapok újat - mondta a sziámi házigazda, miközben mélyen meghajolt. Ők pedig megindultak kísérőjük után, a sötét sikátorban várakozó taxihoz.
A kocsiban Mrs. Carter megkérdezte: - Hogy hívták?
- Nem emlékszem. - Hazudni volt a legegyszerűbb.
Amikor a New Roadra kanyarodtak, Mrs. Carter újra megtörte a szemrehányó csendet: - Hogy kerülhettél ilyen helyzetbe? Olyan megalázó. Mi lett volna, ha valaki, ismerősöd vagy üzletfeled felismer?
- Az emberek nem beszélnek róla, ha ilyesmit látnak. Különben is, akkoriban még nem voltak üzletfeleim.
- Soha nem zavart?
- Nem hiszem, hogy egyszer is eszembe jutott volna az elmúlt harminc esztendőben.
- Mennyi ideig ismerted?
- Talán egy évig.
- Ha még él, rémesen nézhet ki. Már akkor is elég közönséges volt.
- Én bájosnak találtam - mondta Carter.
Némán mentek fel a szálloda lépcsőjén. Carter egyenesen a fürdőszobába ment, és bezárta magára az ajtót. A lámpa és a korsó víz körül moszkitók röpködtek. Vetkőzés közben a tükörben nézegette magát: a harminc év nem volt kegyes hozzá, meghízott, megöregedett. Remélem, gondolta, mire bemegyek, halott. Kérlek, istenem, tedd, hogy halott legyen. Különben újrakezdődnek a sértegetések.
De amikor bement, Mrs. Carter félig levetkőzve állt a tükör előtt. Csupasz, vékony lábai szürkegémre emlékeztették, amely a halat lesi. Az asszony odalépett hozzá és átölelte, egyik karkötője megszúrta a vállát.
- Már egészen elfelejtettem, milyen jóképű is voltál.
- Sajnálom. Az ember megváltozik.
- Nem így értettem. Tetszel, úgy, ahogy vagy.
Az asszony kérlelhetetlen vágyában száraz volt és forró. - Még! - mondta. - Még! - majd felsikoltott, mint egy dühödt, megsebzett madár. Aztán hozzátette:
- Ez már évek óta nem történt meg velem - és izgatottan csak beszélt, beszélt mellette, jó félóráig. Carter némán feküdt a sötétben. Magányosnak és bűnösnek érezte magát. Mintha ezen az éjszakán csalta volna meg az egyetlen nőt, akit valaha is szeretett.
(V. Bársony Erzsi fordítása)
- Ronda, és nem is izgató.
Kezdődött a második film.
Nagyon kevés cselekménye volt. Egy fiatalember, az arcát nem lehetett látni az azóta rég divatjamúlt puhakalaptól, az utcán felcsípett egy lányt (a lány arcát is eltakarta a kalap, amely olyan volt, mint a húst védő burák a hentesnél), majd felmentek a lány szobájába. A színészek fiatalok voltak, és valami sajátos báj és izgalom áradt belőlük. Amikor a lány levette a kalapját, Carternek úgy rémlett, hogy ismeri ezt az arcot, és éledezni kezdett egy több mint negyedszázada eltemetett emlék. Egy baba a telefon mellett, egy korabeli szexbomba a falon, a dupla ágy felett. A lány levetkőzött, és ruháját gondosan összehajtva lehajolt, hogy kisimítsa a lepedőt, és ezzel mindenét megmutatta a kamerának valamint a fiatalembernek, aki elfordította a fejét a felvevőgép elől. Aztán segített a férfinak levetkőzni. Carter ekkor már emlékezett - ez a játékos könnyedség, és ráadásul az anyajegy a férfi vállán.
Mrs. Carter fészkelődni kezdett. - Kíváncsi vagyok, hogyan találnak színészeket az ilyesmihez - mondta rekedt hangon.
- Prostituált - felelte Carter. - Kicsit erős, nem? Hagyjuk itt? - unszolta a feleségét, és várta, hogy a fiatalember mikor fordítja feléjük az arcát. A lány az ágyon térdelt, alig lehetett húszéves, átölelte a férfi derekát. Nem, számolt magában Carter, huszonegy.
- Maradjunk - mondta Mrs. Carter -, kifizettük az árát. - Forró, száraz kezét a férje térdére rakta.
- Biztos találunk ennél különb helyet is.
- Nem.
A fiatalember a hátán feküdt, és a lány egy percre eltűnt. Ekkor, nyilván véletlenül, a férfi a kamerába nézett. Mrs. Carter keze megremegett a férje térdén. - Jóságos isten - mondta -, hisz ez te vagy.
- Ez én voltam - felelte Carter - harminc éve. - A lány visszamászott az ágyra.
- Undorító - mondta Mrs. Carter.
- Nem emlékszem, hogy undorító lett volna.
- Gondolom, mind a ketten csámcsogtatok, amikor utána végignéztétek.
- Nem, sohasem láttam.
- Miért csináltad? Rád se bírok nézni. Nem szégyelled magad?
- Kértelek, hogy menjünk el.
- Fizettek neked ezért?
- Neki fizettek. Ötven fontot. Nagyon kellett neki a pénz.
- Te meg ingyen szórakoztál?
- Igen.
- Ha ezt tudom, sose mentem volna hozzád. Soha.
- De az sokkal később volt.
- Még mindig nem mondtad meg, hogy miért csináltad. Nincs semmi mentséged? - Hirtelen elhallgatott. Carter tudta, hogy most előrehajolva mereszti a szemét, a több mint huszonöt éves kéj izgalma magával ragadja.
- Nem volt más mód, hogy segítsek rajta - mondta Carter. - Soha azelőtt nem filmezett. Barátot keresett hozzá.
- Barátot - mondta Mrs. Carter.
- Szerettem.
- Nem szerethettél egy kurvát.
- Ó, dehogynem.
- Gondolom, sorban álltál nála.
- Durva vagy - mondta Carter.
- Mi történt vele?
- Eltűnt. Mind eltűnnek.
A lány a fiatalember fölé hajolt, eloltotta a lámpát, és vége volt a filmnek.
- A jövő héten kapok újat - mondta a sziámi házigazda, miközben mélyen meghajolt. Ők pedig megindultak kísérőjük után, a sötét sikátorban várakozó taxihoz.
A kocsiban Mrs. Carter megkérdezte: - Hogy hívták?
- Nem emlékszem. - Hazudni volt a legegyszerűbb.
Amikor a New Roadra kanyarodtak, Mrs. Carter újra megtörte a szemrehányó csendet: - Hogy kerülhettél ilyen helyzetbe? Olyan megalázó. Mi lett volna, ha valaki, ismerősöd vagy üzletfeled felismer?
- Az emberek nem beszélnek róla, ha ilyesmit látnak. Különben is, akkoriban még nem voltak üzletfeleim.
- Soha nem zavart?
- Nem hiszem, hogy egyszer is eszembe jutott volna az elmúlt harminc esztendőben.
- Mennyi ideig ismerted?
- Talán egy évig.
- Ha még él, rémesen nézhet ki. Már akkor is elég közönséges volt.
- Én bájosnak találtam - mondta Carter.
Némán mentek fel a szálloda lépcsőjén. Carter egyenesen a fürdőszobába ment, és bezárta magára az ajtót. A lámpa és a korsó víz körül moszkitók röpködtek. Vetkőzés közben a tükörben nézegette magát: a harminc év nem volt kegyes hozzá, meghízott, megöregedett. Remélem, gondolta, mire bemegyek, halott. Kérlek, istenem, tedd, hogy halott legyen. Különben újrakezdődnek a sértegetések.
De amikor bement, Mrs. Carter félig levetkőzve állt a tükör előtt. Csupasz, vékony lábai szürkegémre emlékeztették, amely a halat lesi. Az asszony odalépett hozzá és átölelte, egyik karkötője megszúrta a vállát.
- Már egészen elfelejtettem, milyen jóképű is voltál.
- Sajnálom. Az ember megváltozik.
- Nem így értettem. Tetszel, úgy, ahogy vagy.
Az asszony kérlelhetetlen vágyában száraz volt és forró. - Még! - mondta. - Még! - majd felsikoltott, mint egy dühödt, megsebzett madár. Aztán hozzátette:
- Ez már évek óta nem történt meg velem - és izgatottan csak beszélt, beszélt mellette, jó félóráig. Carter némán feküdt a sötétben. Magányosnak és bűnösnek érezte magát. Mintha ezen az éjszakán csalta volna meg az egyetlen nőt, akit valaha is szeretett.
(V. Bársony Erzsi fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm a látogatásod, remélem jól érezted magad és visszatérsz:-)