Kovács Ákost a zenéjén keresztül "ismertem" meg, de úgy gondolom, a versei legalább annyira súlyosak, mint egy-egy zeneszáma.
mit érzek?
mennyit?
mekkorát?
nem számolom
de érzem rajtad az illatát,
a bőrödön csillogó igazat,
a megvallhatatlan kínokat,
az idő mérgét ahogy dolgozik,
a hiányodat,
mert nem vagy itt.
valahányszor engem elfelejtesz,
puha tenyér vagy:
magadból kiejtesz,
zuhanok csak és eltűnök
az ágy mögött,
a fű között,
mint elgurult üveggolyó
ha megtalálsz is
meghalni jó.
te vagy akitől megtudom:
a csodára nekem is lehet jogom
köszönlek,
várlak,
ez mind te vagy:
anya és angyal,
csak el ne hagyj,
mert akkor
magamba miattad tépek,
és jönnek a szomorú képek,
mert képes vagyok ölni és halni,
a világba végül belemarni
dühöm és bosszúm
szörnyű jelét,
hogy szerettelek
és
nem volt elég.
:(
VálaszTörlés