Buszon

A busz döcögve haladt a csúcsforgalomban. Az átmenet nélkül, hirtelen beköszöntött meleg, fülledt forróságként hömpölygött a jármű belsejében. Az utasok álmosan, szótlanul próbáltak nem venni tudomást egymásról, belemélyedni saját világukba. Egy üvegpohár falát bepárásító jéghideg ásványvízre áhítozva vártam , hogy ebből a pokolból végre szabad levegőre jussak és közben szokásomhoz híven vizsgálgattam az utasokat saját szórakoztatásomra. Szemem egy 60-70 körüli emberen akadt meg, aki aránylag tiszta ruházata ellenére, szinte magán viselte a hajléktalanok összes ismertetőjét. Haja és borostája rég találkozott borbélyüzlet jó szagú levegőjével, kezében görcsösen szorította a vastag plasztik szatyrot, amiben talán összes vagyonát cipelte magával. Fénytelen tekintettel olyan egykedvűen nézett a semmibe, mint aki már végleg számot vetett az életével és mindenről lemondott. Hangosan sziszegve kicsapódott a buszajtó és egy anyuka szállt fel 4 év körüli, csicsergő boldogarcú kisfiával. A kisfiú egy piros autót tartott apró kezében, tekintetét büszkén hordozta végig az utasokon, remélve, mindenki észreveszi a kis piros csodát. Már majdnem kiült arcára a csalódottság, mikor a fénytelen szeművel találkozott a tekintete. Nézd bácsi, most kaptam….. Szép autó, biztos nagyon jó kisgyerek vagy, hogy ezt kaptad, szólalt meg váratlanul az ember. Szemében,mintha mégis valami fény csillant volna fel. Elvadult vonásait a félszeg mosoly szinte barátságossá tette. A kisfiú éppen mesélni kezdett volna új szerzeményéről, de anyukája türelmetlenül húzta magával a busz belsejébe, ahol még szabad volt egy ülőhely. Az újra fénytelen szemű, arcán csalódottsággal nézett utána, majd mintha szégyenkezne, hogy meg mert szólalni, behúzódott a busz sarkába, szemeivel a semmit keresve a koszos ablaküvegen keresztül. Vagy csak az emlékeibe merült? Talán… mikor még volt édesanyja, akinek a szemefénye volt, a fiatalkorára, amikor erős volt és boldog, álmai voltak és szerették, és számított valakinek, vagy talán még fontos is volt? Ki tudja! Most itt van magányosan, észrevétlenül, mint egy elnyűtt régi kabát, akihez egy pillanatig emberként szóltak. Gondolataimból felriasztott a busz kicsapódó ajtaja, fellélegeztem, én megérkeztem és a busz döcögött tovább.