Az illatod itt maradt…
Én meg felforgatok mindent!
Borítok hetet-havat, hogy újra itt tudjalak!
Az illatod itt maradt!
Forgolódok, mint a ketrecbe zárt állat,
hogy hogyan is mehetnék valahogy utánad!
Én meg felforgatok mindent!
Borítok hetet-havat, hogy újra itt tudjalak!
Az illatod itt maradt!
Forgolódok, mint a ketrecbe zárt állat,
hogy hogyan is mehetnék valahogy utánad!
Jaj, nagyon fáj! Nagyon!
Üvölti az élet…
Szétdöntöm én ezt a biztos menedéket,
mert nem lehet így többé,
így többé már nem szabad!
Az illatod az!
Az valahogy itt maradt!
Üvölti az élet…
Szétdöntöm én ezt a biztos menedéket,
mert nem lehet így többé,
így többé már nem szabad!
Az illatod az!
Az valahogy itt maradt!
Oly tapintható minden, minden kis sugár!
…az együttlétünk, akár egy aroma-arzenál, széttolja a falat...
és újra láttalak!
Érezlek és foglak, hol nincsenek már szavak...
…csak újra láttalak!
…az együttlétünk, akár egy aroma-arzenál, széttolja a falat...
és újra láttalak!
Érezlek és foglak, hol nincsenek már szavak...
…csak újra láttalak!
Láttam, ahogy csendben, némán elsuhantál
a gondolatok mentén, a szemem vak sarkánál,
és hallom a hangod is!
Ahogy boldog és kacag...
Megőrülök tőled!
Az illatod maradt…
a gondolatok mentén, a szemem vak sarkánál,
és hallom a hangod is!
Ahogy boldog és kacag...
Megőrülök tőled!
Az illatod maradt…
(A festmény Vicente Romero Redondo alkotása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm a látogatásod, remélem jól érezted magad és visszatérsz:-)