2011. február 26., szombat

F. Villon - Faludy György: Ballada a senki fiáról



Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s leheletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
és így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs borom, hazám, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, Francois Villon, fekve -
megáldva és leköpve mindenütt.


5 megjegyzés:

  1. Kedves Lili! Örülök, hogy feltetted ezt a balladát! Faludyt, Villon fordításai által kedveltem meg. Ezt a balladát különösen kedvelem, mert egyik kedvencem, Hobo előadásában hallottam először:)Szép napot neked!:)

    VálaszTörlés
  2. Hobonak hihetetlen nagy szerepe van abban, hogy ilyen remek műveket sokan megismerhettek. Jó is, hogy említed Vadvirág őt, találtam egy különlegességet tőle - amit mindjárt felteszek, igazán megérdemel egy "bejegyzést" ő is. Köszönöm, és Neked is szép napot, és József Neked is:))
    Napok óta kicsit hanyagoltam úgy a saját, mint más blogjában való sétálást, de most indulok és pótolom a mulasztásaimat:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szep Lilike!Koszonom en is, ez is olyan, amit sokszor el lehet majd olvasni , visszaterve.

    Hianyoltalak, es mar vartam az uj gyongyszemed:)

    Szep hetet kivanok, puszillak:)

    VálaszTörlés
  4. Szia Ágnes:) Lehet, hogy ki fogsz nevetni, de saját magamnál is szoktam olvasgatni, vagy zenét hallgatni, nem csak nálatok. Ha jól emlékszem 2009. nyara körül kezdtem ezt a gyűjtögetést, és ha néha találomra megnyitok egy-egy időszakot, jó ismét az újra találkozás.
    Neked is szép napokat kívánok:)

    VálaszTörlés

Köszönöm a látogatásod, remélem jól érezted magad és visszatérsz:-)