Christina Aguilera & Blake Shelton - Just A Fool

Luis Fonsi, Daddy Yankee - Despacito ft. Justin

Ha táncolni van kedved,  akkor  hangolódj rá egy kis latinnal :) 

ZAYN, Taylor Swift - I Don’t Wanna Live Forever (A sötét 50 árnyalata)

LP - Too Much, LP - Lost on you

Ebben a pici  nőben olyan hang van,  hogy nem tudok betelni vele napok óta.  Remélem kedves Látogatóm, hogy tetszeni fog :)

Viszockij: Nem szeretem..... Sz. Gábor Ágnes fordítása

Nem szeretem, ha fatális a vége,

 az élet sosem fárasztó nekem. 

 Bármelyik évszak, nem szeretem mégse, 

ha piálok vagy betegeskedem. 

Nem szeretem a jéghideg cinizmust,

 a rajongásnak sem vagyok híve, 

sőt, utálom, ha más a levelembe

 vállam fölött lopva pillant bele.

 

Nem szeretem, amikor közbevágnak,

 vagy megszakítják a beszélgetést.

 Nem szeretem, ha hátamba kést vágnak,

 de a lövést sem – mint védekezést.

 A pletykát gyűlölöm – bármely alakban,

 a kétség férgét, a bálványozást,

 vagy hogy folyton visszafelé haladnak,

 vagy vassal üveg-zúzó rombolást.

A tespedt önbizalmat ki nem állom,

 akkor inkább ne legyen semmi fék! 

A „becsület” szót elfeledték: bánom!

 -- s hátába ütött rágalom az ék.

 Mikor némelyek tört szárnyait látom, 

nincs sajnálat bennem, s tudod, miért.

 Erőszak vagy erőtlenség: utálom,

 de kár a megfeszített Krisztusért.

Nem szeretek látszani gyáva bábnak,

 felbőszít, ha ártatlant bántanak. 

Nem szeretem, ha a lelkembe másznak, 

hogy beléköpve megalázzanak. 

Nem szeretem a manézst, 

az arénát, hol ár és érték dől el helycserén.

 Jöhetnek tőlem mégoly változások, 

mindezt nem fogom megszeretni én!

(2017.01.29.)

Nagy Bandó András: Nélküled, veled

Szüntelen velem légy, 

de maradj észrevétlen, 

halmozz el étkekkel, 

és hagyjál szomjan, étlen. 

Ne láncolj magadhoz, 

de marasztalj, ha mennék, 

zárj be börtönödbe, 

és légy állandó vendég. 

Változz át naponta, 

de maradj meg ilyennek, 

kívánj meg percenként , 

s hagyd, hogy megpihenjek. 

Lehetsz drága terhem, 

de ne légy a terhemre, 

engedd, hogy szárnyaljak, 

és húzz le földközelbe. 

Elvihetnek tőlem, 

tudd, hogy visszaveszlek, 

maradj a szolgálóm, 

s királynőmmé teszlek. 

Hagyj mindig magamra, 

és maradj velem naphossz, 

hozzám lehetsz hűtlen, 

de légy hű magadhoz.

Kowalsky meg a Vega: Egy világon át, + Mit mondjak még.....

Két kedvenc zenémet hoztam Nektek, hallgassátok szeretettel :) 

Disturbed "The Sound Of Silence"

Katzler Hilda: Anya

Kisgyerekként a világot jelentette számomra az a terrakotta színű, csővázas kanapé, amelyen szemtelenül fiatal anyámmal farkasosdit játszottunk.
Alig volt idősebb nálam. Gyönyörűnek láttam. Barna, hullámos haja
rakoncátlan tincsekkel keretezte mindig mosolygós, kedves arcát.
Senki nem tudott úgy kacagni, mint ő. Tündér volt!
Önfeledten, vásott kölykökként viháncoltunk. Ő volt a farkas, én a bárány, sohasem fordítva.
El kellett kapnia! Már nem emlékszem a szabályokra, csak arra a borzongató, édes izgalomra, ahogy a karjába ölel, „megvagy” felkiáltással, farkashoz méltatlanul gyengéden és puhán, ahogyan csak ő tudott. Visítottam az örömtől, és nevettünk, és nevettünk, legurulva az ágyról, kigurulva a világból, felszabadultan és boldogan…
Aztán évek teltek el. Mindenféle évek! Jók és rosszak!
Anyám lassan megöregedett, megváltozott. Nem előnyére, én sem!
Özvegy életének utolsó idejét nálunk töltötte. Ez sem javított a
kapcsolatunkon. Még viszonylag fiatal volt. Sokszor vertem a fejem
a falba rossz döntésem miatt, de már nem volt visszaút.
Soha nem gondoltam, hogy ki lehet szeretni egy anyából.
Ki lehet… Mindenkiből, csak jól meg kell keményíteni hozzá a szívet…
A kórházi ágyon hideg csövek hálózták be törékeny testét.
Amikor magához tért, nem ismert meg. Magában dúdolgatott,
és mosolygott, mint egy kislány. Úgy tűnt, átlátszó kezével keres valamit. Még mindig szép, barna haja – a homloka bal oldalán,
ahol az aneurizmával műtötték – ki volt borotválva. Kis kerek folt!
Óvatosan tapogatta, mintha le akarná venni. Tehetetlenül, befelé
nyeltem a könnyeimet.
– Anya! – mondtam halkan – anya, játsszunk! Halvány fény gyúlt a szemében.
– Anya, most én leszek a farkas! Tudod, már régóta én vagyok!
Úgy tetszett, bátorítóan int a kezével.
– Megvagy! – öleltem mohón, kétségbeesve magamhoz, farkashoz
méltóan, a jól ismert, de régen elfelejtett testet, az anyámét, örökre
eggyé válva a pillanattal, amelyben, végre, visszakaptam őt.

Szombathely, 2016. június 17.

Genadi Tkachenko

Egy igazi különlegesség, érdemes  meghallgatni.

Beyonce: I'd Rather Go Blind

Néhány hete láttam a Cadillac Records c. filmet, ami Etta James életéről szólt. Nagyon sok jó zene elhangzott az énekesnő dalaiból, talán mind közül  ez fogott meg legjobban Beyonce előadásában.  Ő játszotta a főszerepet, számomra felejthetetlen volt. Hallgassátok szeretettel :)

Petőfi Sándor: Dicsőséges nagyurak Előadja: Mácsai Pál

Nem hiszem, hogy Mácsai Pál versmondását,  átélését felül lehetne szárnyalni,  Nekem legalábbis nagyon tetszik :)  Hallgassátok szeretettel

Zemlényi Zoltán: Hoppárézimi

Sok évvel ezelőtt láttam ezt a színdarabot. A darab témáján túl a főszereplő Ternyák Zoltán játéka felejthetetlen élményt nyújtott számomra. A hihetetlenül tehetséges színész azóta sajnos fiatalon  eltávozott, így bármennyire is szerettem volna újra látni a darabot, más főszereplővel nem tudtam elképzelni. A napokban végre rátaláltam a youtube-n egy felvételre és bár sem a film, sem pedig a hang minősége nem a legtisztább, azonban  remélem, hogy ez nem akadályoz meg kedves Látogatóm a mű élvezetében.   Jó szórakozást kívánok :)

Zemlényi Zoltán Hoppárézimi és Kitiltottak című könyvei motívumainak felhasználásával írta Mészöly Gábor

Kormányos Sándor: Őszi szél

Csak hallgatunk, én itt, te ott,...
s a percekbe szőtt kis csodák
Szétfoszlanak, míg szemlesütve
Rohannak el az éjszakák.

Messze vagy, a sóhajok közt
Csókjaink emléke meglapul,
de tűnő álmok nem ringanak,
csak vágyak fáradt csendje hull.

Most hallgatunk, én itt, te ott,
s ha némaságunk összeér,
majd eltűnődve von szemünkre
Könnyű fátylat az őszi szél.

Kulcs az élethez: John Lennon

Móra Ferenc: A hegedű (előadja Bessenyei Ferenc)

Nagy Bandó András: Szerelem

Neked a körte volt a jeled,
nekem az alma,
neked még szőke volt a fejed,
nekem meg barna.

Emlékszem, Pöttyös volt a neved,
nekem meg Ármin,
neked a széken volt a helyed,
nekem a sámlin.

Akkor még rendőr volt az apád,
enyém meg munkás,
akkor már orvos volt az anyád,
enyém meg postás.

Örökké néztem csak a lábad,
ahogyan szedted,
akkortájt bámultam utánad,
észre sem vetted.

A húgod úgy hívták, hogy Juci,
imádta Valtert,
nálatok Puskás volt a foci,
minálunk Albert.

Nálatok Kóbor volt a János,
nálunk a Bródy,
felétek flancos volt a város,
felénk meg ósdi.

Amikor megkértem a kezed,
apád csak bámult,
amikor én lettem a tied,
anyád elájult.

Az ajtón körte lett a jeled,
nekem meg alma,
azóta ősz lett már a fejed,
s nekem se barna.

:) 

 

Fehér Miklós: Harangszó

nem tudom lehet e még kérdezni holnap
nem tudom akarom e tudni a választ
félek hogy rám nézel szelíd mosollyal
majd fordulsz és indulsz megvonva vállad
és mikor a tükör mélyébe nézek
hol mosolyod fényezted reggelente
kötelem fonva a fogselyemből
az emlékedtől el vagyok veszve

apró lomjaid amik itt maradtak
vámot szednek minden fióknyitásra
pár hajgumi krém egy doboz tampon
valakinek a telefonszáma
az ágy felett még mindig ott lebeg
hanyatt dőlt tested fanyar illata
s a hangod
ahogy mély altba fordult
mint a régi templom konduló dala

Kovács Daniella: Én már elindultam

Ezt a Verset Vörös liliom, azaz Kovács Daniella írta 2013-ban. Egy általam feltett fotó ihlette gondolatait. Szeretném, ha minél többen megismernétek ezt a gyönyörű verset.  Szeretettel ajánlom Neked kedves látogatóm.

Egyszer talán még összeolvad sorsunk.
Ott láthatlak majd, utam legvégén.
S ha kegyes az Úr, még együtt zokogunk,
magasztos gőgünk romboló dühén.

Én már elindultam. Te is úton vagy?
Siess, kérlek, az út sáros, rongyos.
Félek, hogy a büszkeség szívedre fagy,
s odaérned nem is olyan fontos.

De akkor is várlak. Vannak még csodák.
Szinte látom, hogy karod integet,
hogy rám mosolyogsz a nagy homályon át.
Ha jössz, Szívem, továbbmegyek. Veled.

Kovács László Szerelem

I.
Megálltam csendes pillanatra…
A sarki szél,
mint édes kezed, látszólag
homlokomhoz ér.
A szívemen minden átszakad…
Egy álmot ez megér?
Tán elringat a délutánban,
tán altat csendes látomásban,
mint fűszálat a dér…

Kék alkonyban keresem nyomod.
szemed felidézi a fáradt csillagot,
alakod elfedi az őszülő sár,
mintha nem lenne itt senki.
És minek is keresni
halk léptedet, ha így hiszem már?
De nem lehettél máshol soha!
Melegedet viszem tova,
mint elfeketült, röpke éj,
hol jóságod is oly ostoba,
akár tiszavirágok tömör sora,
ha megöli őket a kósza kéj!

II.
Hogy tarthatnám végre távol
szépségeidtől meggyötört
lelkem, amit a lét,
s a nélkülözés is összetört?
Hogy lehetne mindez mától?
Hogy lehetnék újra bátor?
Miért nem vitted el a magányt?
Kicsi cipőd merre táncol,
míg itt hullik minden fáról,
minden csendes roppanásból
édes-korholó imád?

III.
Csak semmi vagyok nélküled!
Gyerek, ki soha nem lehet!
Szerencse, ami elveszett!
Vagy a köd! Hogyha nyoma vész!
Mert hiába fogna két kezed,
ha úgy leszek, ha ideérsz!

Mert emlékezem rád, ahogy a teremtő
emlékszik a földre, mit megteremtett.
Munkál arcomon a szellő
puhaságával elveszejtő,
nélküled sehova sem érő,
téged teremtő képzelet.

Mindig magányban ér a holnap.
Válaszaimban mégis itt lehetsz!
Elmémben forró, vidám csodák zúgnak
és nincsen kérdés, mit te nem szeretsz.
Jól egybe gyúrtak bennünk!
Nem lehet mást tennünk,
csak ölelni végleg! Mindig! Szakadatlan!
Ölelni, végre, hogy fúljak el karodban!
Ölelni, amíg el nem hal szerelmünk!

IV.
Hogyan lehetek ennyire gyenge,
hogy rázkódó beteggé törnek a vágyaid?
Csak erősen érhetek, lásd, közeledbe,
mert erős férfinak van joga többre,
mint sóvárogva és rímeket hörögve
megénekelni álmait…

Én erős akarok lenni veled végre
hogy jogom legyen minden vad szépségre…

Feloldódom. Azt teszem szüntelen…
Behálózlak, mint édes kábulat,
és ragaszkodom, mint fogyó értelem
megértéséhez a gondolat.
Maradj velem, amíg szabad!
Maradj, hogy lehessek fejed alatt párna,
mely vágyainkból áll majd talán össze, hátha
sikerül a tegnapból átlépni a mába
csak engedj végre tovább, ha semmi se várna!
Engedd, hogy bebújjak a szívedbe, szádba,
hogy a te szemed is folyton a szememmel lássa
a világot, ami csak veled a világ ma.

Engedd, hogy nyelveden a szavak
csak rólam meséljenek
és oly nyelven hívjanak,
hogy abból mások semmit se értsenek!

Érzem, ahogy a hangtalan jelek
felkúsznak ujjadon és szívedbe meleg
vérrel áramlok, mint a jövő,
amit csak velem élhetsz, ami csak velem jön elő!
Minden forró csók,
minden buta bók
csak azért csörgedez számból ereidbe,
hogy nyughatatlan álmod legyek, ahogy várod,
hogy ne feledd el soha, merre van világod,
hol nem lehet más, csak én és te!

V.
Szóvirágként múlnak ki az álmok.
Elhagyott lehetőség
a józan értelem,
ezért kiáltok!
Ne legyen kétség!
Ha az érzelem csak dadog,
soha nem jönnek el azok a holnapok,
mert a semmi lesz az egyetlen végtelen...

Még lát bennünk a reggel!
És millió csókkal vár az ég,
az hisz bennünk még…
Mit lehet tenni ennyi teherrel?
Ki veszi át, ha közelembe nem mer
jönni a jövő sem?

Hogyan találnak a szavak hozzád,
ha mellednek feszül százezer érv?
Nehezen érthető dalaim hosszát
megszabta már a sok néma év.
Nem bújok álmaim mögé többé!
Te lehetsz csupán csak menedék!

VI.
Elfáradtam, fáraszt, hogy kívánlak,
mindennap mégis újra kitalállak.
Remegő kezemmel mutatok rád,
félek, mert féltelek. Nem érhet vád.

Este lett, sötét. Feküdj mellém!
Szoba négy sarkába csendesül mesém.
Megszorítalak, minden más várhat…
Én a te nevedet adtam a világnak!

Budapest, 2014. december 10.