Lev Tolsztoj: Az öreg nagyapó meg az unokája

Nagyapó nagyon megöregedett. Lába rossz volt a járásra, szeme a látásra, füle a hallásra, foga már egy sem volt. És amikor evett, vissza-visszafolyt a szájából az étel. A fia és a menye nem ültették többet az asztalhoz, hanem a kemence mögött adtak neki enni.

Egyszer egy csészében adták oda neki az ebédjét. Magához akarta húzni a csészéjét, de leejtette és eltörte. A menye megszidta: mért ront el mindent a házban, mért töri el a csészéket, és kijelentette, hogy ezentúl egy fatálban fog ebédet kapni. Az öreg csak felsóhajtott, de nem szólt egy szót sem.

Egyszer otthon ül az ember és az asszony, s látják: fiacskájuk is deszkákkal játszogat a padlón, s valamit eszkábál.
Megkérdi az apja:
- Mit csinálsz ott, Misa?
Misa azt feleli:
- Fatálat csinálok, apám. Ha majd anyámmal megvénültök, abból a fatálból etetlek titeket.

Az ember s az asszony csak egymásra néztek, és sírva fakadtak. Megszégyellték magukat, hogy öregapót megbántották; azontúl mindig az asztalhoz ültették, és gondját viselték.

(Ford.: Áprily Lajos) 

Garai Gábor: A perc kevés

Hiába oltottam beléd magam,
nem vagy enyém, csak voltál. S lehetsz még,
akkor sem maradsz. Lázadó szavam
nem téged vádol, de minduntalan
belőled ront rám a reménytelenség.

Közösségünk: káprázat, észrevétlen.
A megtért tudatnak már bonthatatlan
közeg vagy: köd, víz, mely amint kiléptem
köréből, összezárul, s nem maradtam
nyomnak se benne, kivetett egészen.

Így nézlek. Szinte elképzelhetetlen,
hogy testem veled elvegyült anyag.
Nem lelem magam szádban, se szemedben.
Ki vagy? Azt hinném, sosem láttalak.
Így nézlek én társtalan rettenetben.

Mert társat lel a lélek és a lét,-
s örök legyen a pőre test magánya?
Tízmillió év konok szégyenét
hát soha senki sem törli le, két
testet végleg egy áramkörbe zárva?

Ezért alélás minden ölelés?-
Akard: s a szégyent én veled letörlöm.
A száj, az öl, a perc, a perc kevés,
a folytonosság kell már, az EGÉSZ,
józanul is, és izzón és örökkön.

És enélkül már el nem nyughatom.
S ha sosem sikerült, s ha lehetetlen,
én megteszem! Akard: s minden ízemben
te lüktetsz, én meg benned folytatom
harcom a halál pártütése ellen.

Piramis: Ajándék

Kosztolányi Dezső: Téli alkony

Bernát Katalin: Téli este

Kosztolányi Dezső: Téli Alkony

Aranylanak a halvány ablakok...
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog. 

Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák. 

A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.

S az ónszin égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.

C. Orff: Carmina Burana

Baranyi Ferenc: Mindkettő emberül

Szeretlek. Tőlem el ne várd
szokott módját a széptevésnek,
téged aláznának meg a
bókká butított esküvések,
mért mondjam: csodaszép a szád,
mikor csak oly szép, mint az átlag,
te is tudod: az ugyse vagy
akinek vágyra gyúlva látlak.
Egérfogáshoz épp elég
egy csöpp szalonna-macska sem kell,
cincogó lányokat szokás
lábról levenni közhelyekkel,
az ő receptjük ismerős:
célzás ruhára, hajra, gyengéd
figyelmességek közt néhány
jólidőzített szemtelenség-
ez csapda csak s nem taktika,
nem bámulat, de szánalom kél
az áldozat iránt, kiért
fölös hűhó a macskafortély,
mikor csak bársony bőrödért
s csodás-ívű szádért dicsérlek:
arcod ne fesse hála -pír,
inkább harag -piros önérzet.
Tedd, hogy remek melled mögött
bonyolult szívedig találjak,
s ha szíved méltónak ítél,
fizesse értem meg az árat,
nászunk legyen ellenfelek
vívás utáni kézfogása,
egy más próbáját miután
mindkettő emberül kiállta,
amikor már nem érdekes
ki nyert, vesztett, hol több a sebfolt,

amikor csak egy lelkesít:
kettőnkhöz méltó küzdelem volt.

Nemes Nagy Ágnes: Diófa

Néha alig lelem magam, úgy egybenőttem
veled a hasító, kérgesítő időben.
Árnyékát lombhajad szelíden rámveti,
s ágas-eres kezem visszafelel neki.
Idegzetem fölött s nyíló agyam alatt
te vagy a szép sudár, mely földből égbe hat,
gyökerem nem remeg, s virágom friss, mióta
te tartasz, barna törzs, te, nagyszemű diófa.

Forrest Gump (részlet)

Az élet olyan mint egy doboz csokibonbon, nem tudhatod hogy mit veszel ki belőle.

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (részlet) előadja: Gáti Oszkár

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú, Előadja: Sztankay István

Republic: Ha megkérdeznéd....

Tóth Árpád: A vén ligetben

A  vén ligetben

A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szívünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.

Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
Lehullott egy csöpp csipke-rom,
Fehéren és halkan röpült le,
Akár egy elhervadt szirom.
Szeme rám nézett kérdőn, búsan:
(Nincs búsabb szem, mint aki kérd)
Ily szomorúan, ily koldúsan
Mért hívtuk egymást ide? mért?

S mondta, hogy késő már az éj, s ő
Megy... mennie kell... s elfutott.
Hallottam haló zaját a lépcsőn,
S nem tudom, meddig álltam ott.
Aztán... le s fel jártam a parkban,
Mint aki valakire vár.
Gázolt a sarkam síró avarban,
S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...

Vajda János: Emléksorok

Emléksorok

Elmúlni ily pillangó lét után!
Eltűnni és nem tudni, hogy hova?
Megsemmisülni, mindörökre tán;
Nem látni többé a napot soha!

Ember, mulandó, koldus vagy király,
Emeld föl és hordd magasan fejed!
Hős vagy, fenséges, mind, ki a halál
Gondolatát agyadban viseled! -

J.S. Bach: Air

József Attila: Levegőt

Levegőt!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
míg nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba írják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szívemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

Who'll Stop The Rain - Creedence Clearwater Revival

Ady Endre: Párisban járt az ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborok,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Mozart: Varázsfuvola: az Éjkirálynő áriája: Diana Damrau

Kuroshio Sea: A Föld második legnagyobb akváriuma , Barcelona zenéjével

Deep Forest: Kisangyalom

Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz

Juhász Gyula: Emberi hitvallás (részlet)

Szeretem e világnak minden gyönyörűségét
És minden bánatát, a napot és esőt,
A márciusi zsongást, a decemberi békét,
A kelő csillagot és a lepihenőt.

Mozart: Requiem

Világok Arca: Baraka

Világok arca: Baraka = áldás, életeszencia, létértelem, lélek (és ők is itt élnek velünk a Földön)

baraka - documentar
Vezi mai multe video din Film

Magyarországi Evangélikus Egyház lapjából

Mindennapi kenyerünk......

Kevin Carter még 1994-ben Pulitzer-díjat kapott azért a képéért, amelyen egy szudáni kislány látható, aki épp egy ételeket osztó ENSZ táborba igyekszik, miközben háta mögött egy keselyű arra vár, hogy a kisgyermek meghaljon. Carter elkészítette a képet, és mindent úgy hagyva továbbment... Bolla Zsuzsanna írása.

Kevin Carter, dél-afrikai fényképész három hónappal a fénykép elkészítése után azonban, 1994-ben öngyilkos lett. A rendőrségi jelentés szerint holtteste mellett számos, barátaihoz és családtagjaihoz írt búcsúlevelet találtak. A férfi autójában ült Johannesburg külvárosában és bevezette a kipufogógázt a kocsi belsejébe – szén-monoxid mérgezés okozta halálát.
Carter eredetileg sportriporternek készült, de aztán számos dél-afrikai napilapnak tudósított apartheid ellenes tüntetésekről és számos esetben őt magát is letartóztatták. Amikor Szudánban kitört a polgárháború odament és jó pár fotót készített, amelyek közül a legmegrázóbb ez a Pulitzer-díjas kép lett. Miután elkészítette a fotót, otthagyva a gyermeket, visszament az ENSz táborba, leült egy fa alá, cigarettára gyújtott és sírt. Hogy miért nem cselekedett, nem tudta megmagyarázni. Még önmagának sem. A képet és a történteket nem tudta feledni. Három hónappal később, teljes depresszióban öngyilkos lett
Carter szuicid tette előtt a következőket írta naplójában: „Édes Istenem, ígérem, hogy soha többé nem hagyom veszendőbe menni az ételem, bármennyire nem ízlik nekem, és bármennyire tele is vagyok. Imádkozom, hogy megvédd ezt a kislányt, vezesd, és mentsd meg nyomorúságától. Imádkozom, hogy legyünk sokkal érzékenyebbek a minket körülvevő világgal, és ne vakítson el saját önző természetünk és érdekeink. Remélem, hogy ez a kép örökké emlékeztetni fog minket arra, hogy milyen szerencsések vagyunk, és sosem szabad semmit eleve adottnak vennünk.”

Juhász Gyula: Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

Sarah Mclachlan - I Love You

Pilinszky János: Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem...

Ozzy Osbourne-Dreamer

Müller Péter idézet

"Az „igazi nő” – így mondják évezredek óta – odaadó. Ez a természetes.
De milyen az igazi férfi?
Erről soha nem esik szó. Mint ahogy arról sem, hogy odaadni magatokat egy ilyen önzetlenségre, megbízhatóságra, egy életen át tartó, hűséges szeretetre képtelen férfinek: felelőtlenség.
Minden szeretet alapja az önmagunkkal való viszony rendezése. Elsősorban önmagunkat kell megszeretni – ez minden kapcsolatunk alapja.
„Szeresd a társadat, mint önmagadat” – mondja Jézus.
De mi van, ha önmagamat nem szeretem? Akkor senkit sem tudok szeretni?
Ezért én híve vagyok annak – nem az „örök női szerep”, hanem a jelenlegi állapotok miatt-, hogy tanuljatok meg, női barátaim, egyedül lenni!
Tanuljátok meg önmagatokat megismerni.
Jól érezni magatokat nélkülünk is.
Tanuljatok meg befelé fordulni.
Saját lelketekért is élni.
Tanuljatok meg szabadnak lenni.
Ismerjétek fel, hogy az odaadás nem azonos a méltóság elvesztésével.
Tőlünk, férfiaktól ezt nem fogjátok megtanulni, mert mi már régen elfelejtettük.
A legfontosabb, amiért éltek, nem másokban, hanem bennetek van!
Méltóságnak hívják.
Élhettek másokért. Mindeneteket odaadhatjátok a gyerekekért, a szerelemért, a férjetekért, még az életeteket is odaadhatjátok – de a méltóságotokat: soha!"

Popper Péter idézet

„Kivel vagyunk elszámolásban? Rá kell jönnünk, hogy elsősorban önmagunkért felelünk, saját lelkiismeretünknek tartozunk számadással. Belső ügyeinkben nincs külső felelősségre vonás, büntetés vagy jutalom. Magunk ítélünk magunk felett. De ebben az ítélkezésben nem szabad értelmetlenül kegyetlennek lenni magunkhoz - így másokkal is elfogadóbbak tudunk majd lenni. Meg kell értenünk, hogy cselekedeteink, karakterünk, érzéseink, gondolataink már magukban hordják összes jó és rossz utóhatásukat. Elkerülhetetlenül végigéljük valamennyit. Ezért értelmetlen minden utólagos önkínzás és öntetszelgés: Azzal, hogy el kell vállalnunk viselkedésünk következményeit - már lezárultak a számlák.”

 

Udvaros Dorottya és Somló Tamás: Vetkőzés

Graham Green: Pornó

    - Mások bezzeg jól szórakoznak - mondta Mrs. Carter.
    - Hát - felelte a férje - mi is megnéztük a ...
    - A fekvő Buddhát, a smaragd Buddhát, a dzsunkapiacot - mondta Mrs. Carter. - Megvacsorázunk, aztán hazamegyünk, aztán lefekszünk.
    - Tegnap este az Éva bárban voltunk...
    - Ha nem velem volnál - mondta Mrs. Carter -, már biztos kitaláltál volna magadnak... tudod jól, mire gondolok. Olyan helyeket.

  Ez igaz, gondolta Carter, miközben a kávéscsészéje mögül figyelte feleségét: karkötői, mint a bilincsek, ütemesen csörögtek, ahogy a kávéját kavarta. Abban a korban volt, amikor az elégedett asszonyok a legszebbek, de az ő arcára már kiültek a kielégítetlenség ráncai. Amikor az asszony nyakát nézte, az jutott eszébe, hogy az ő feleségéhez képest milyen szelíd és béketűrő a pulyka. Vajon én vagyok a hibás, vagy ő - vagy születési hiba, mirigyzavar vagy valamilyen öröklött tulajdonság? Szomorú, hogy az ember fiatal korában olyan gyakran összetéveszti a frigiditás jeleit a kiválóság sajátosságaival.

  - Azt is megígérted, hogy ópiumot szívunk - mondta Mrs. Carter.

  - De nem itt, drágám. Saigonban. Itt "nem illik".
  - Mióta adsz te az ilyesmire

  - Itt csak a legpiszkosabb lebujok állnak rendelkezésre. Feltűnést keltenél. Megbámulnának. 

  - Aztán kijátszotta az aduját is: - És itt svábbogarak is lennének.

  - Ha nem a férjemmel volnék, biztosan elvinnének lebujokba.

  - A japán sztriptíztáncosnők... - próbálkozott Carter reménykedve, de az asszony már mindent tudott róluk. - Csúf nők melltartóban - mondta. A férfi egyre ingerültebb lett. Mennyi pénzbe került, gondolta, hogy magával hozza, és ezzel könnyítsen a lelkiismeretén - túlságosan gyakran utazgatott nélküle, de nincs lehangolóbb útitárs annál az asszonynál, akit nem kíván az ember. Szerette volna nyugodtan szürcsölgetni a kávéját; legszívesebben a csészét harapdálná.

  - Kilöttyentetted a kávédat - mondta Mrs. Carter.

  - Ne haragudj - mondta, és hirtelen felállt: - Na jó. Majd szerzek valamit. Várj itt. - Áthajolt az asztalon, és hozzátette: - Aztán semmi megbotránkozás. Te akartad.

  - Azt hiszem, kettőnk közül nem én szoktam megbotránkozni - felelte Mrs. Carter halvány mosollyal.

  Carter kilépett a szálloda kapuján, és elindult a New Road felé. Egy fiú szegődött mellé, és megkérdezte: - Fiatal lányt?

    - Van nekem saját nejem - felelte rosszkedvűen Carter.
    - Fiút?
    - Nem. Köszönöm.
    - Francia filmet?

  Carter megállt. - Mibe kerül?

  Egy ideig alkudoztak a szemetes utca sarkán. A taxi, a kísérő, a film, majdnem nyolc fontba került; de megéri, gondolta Carter, ha evvel egyszer és mindenkorra betömi a száját, ami a "lebujokat" illeti. Visszament Mrs. Carterért.

  Sokáig mentek a taxival, aztán egy csatornán átvezető híd mellett, egy piszkos sikátornál, ahol meghatározhatatlan szagok terjengtek, megálltak. A kísérő azt mondta: - Jöjjenek utánam.

  Mrs. Carter megfogta Carter kezét. - Nem veszélyes ez? - kérdezte.

  - Honnan tudhatnám? - felelte a férfi megmerevedve az asszony érintésétől.

  Vagy ötven métert mentek a sötétben, és egy bambuszkerítésnél megálltak. A kísérő többször kopogtatott. Amikor beengedték őket, parányi kövezetlen udvarba, majd egy fakunyhóba jutottak. Valami - feltehetően emberi lény - gubbasztott a sötétben a moszkitóháló alatt. A házigazda fülledt kis szobába vezette őket, amelyben két szék volt, és a király képe függött a falon. A vetítővászon körülbelül akkora volt, mint egy nagy könyv.

  Az első film fölöttébb ízléstelen volt; egy öregedő férfi megfiatalodásáról szólt, két szőke masszírozónő kezei között. A nők hajviseletéről látszott, hogy a film valamikor a húszas évek végén készülhetett. Amikor a film lepergett, és egy kattanással véget ért, Carter és a felesége kölcsönösen feszélyezve érezte magát.

  - Nem valami jó film - mondta Carter, mint aki már sok ilyet látott.

                                                    Luis Royo: Kurtizán

 

- Hát ezt nevezik pornófilmnek - jegyezte meg Mrs. Carter.
- Ronda, és nem is izgató.
Kezdődött a második film.
Nagyon kevés cselekménye volt. Egy fiatalember, az arcát nem lehetett látni az azóta rég divatjamúlt puhakalaptól, az utcán felcsípett egy lányt (a lány arcát is eltakarta a kalap, amely olyan volt, mint a húst védő burák a hentesnél), majd felmentek a lány szobájába. A színészek fiatalok voltak, és valami sajátos báj és izgalom áradt belőlük. Amikor a lány levette a kalapját, Carternek úgy rémlett, hogy ismeri ezt az arcot, és éledezni kezdett egy több mint negyedszázada eltemetett emlék. Egy baba a telefon mellett, egy korabeli szexbomba a falon, a dupla ágy felett. A lány levetkőzött, és ruháját gondosan összehajtva lehajolt, hogy kisimítsa a lepedőt, és ezzel mindenét megmutatta a kamerának valamint a fiatalembernek, aki elfordította a fejét a felvevőgép elől. Aztán segített a férfinak levetkőzni. Carter ekkor már emlékezett - ez a játékos könnyedség, és ráadásul az anyajegy a férfi vállán.

  Mrs. Carter fészkelődni kezdett. - Kíváncsi vagyok, hogyan találnak színészeket az ilyesmihez - mondta rekedt hangon.

  - Prostituált - felelte Carter. - Kicsit erős, nem? Hagyjuk itt? - unszolta a feleségét, és várta, hogy a fiatalember mikor fordítja feléjük az arcát. A lány az ágyon térdelt, alig lehetett húszéves, átölelte a férfi derekát. Nem, számolt magában Carter, huszonegy.

  - Maradjunk - mondta Mrs. Carter -, kifizettük az árát. - Forró, száraz kezét a férje térdére rakta.

  - Biztos találunk ennél különb helyet is.
  - Nem.

  A fiatalember a hátán feküdt, és a lány egy percre eltűnt. Ekkor, nyilván véletlenül, a férfi a kamerába nézett. Mrs. Carter keze megremegett a férje térdén. - Jóságos isten - mondta -, hisz ez te vagy.

  - Ez én voltam - felelte Carter - harminc éve. - A lány visszamászott az ágyra.
  - Undorító - mondta Mrs. Carter.
  - Nem emlékszem, hogy undorító lett volna.
  - Gondolom, mind a ketten csámcsogtatok, amikor utána végignéztétek.
   - Nem, sohasem láttam.
   - Miért csináltad? Rád se bírok nézni. Nem szégyelled magad?
  - Kértelek, hogy menjünk el.
   - Fizettek neked ezért?
   - Neki fizettek. Ötven fontot. Nagyon kellett neki a pénz.
   - Te meg ingyen szórakoztál?
   - Igen.
   - Ha ezt tudom, sose mentem volna hozzád. Soha.
   - De az sokkal később volt.
   - Még mindig nem mondtad meg, hogy miért csináltad. Nincs semmi mentséged? - Hirtelen elhallgatott. Carter tudta, hogy most előrehajolva mereszti a szemét, a több mint huszonöt éves kéj izgalma magával ragadja.

  - Nem volt más mód, hogy segítsek rajta - mondta Carter. - Soha azelőtt nem filmezett. Barátot keresett hozzá.
   - Barátot - mondta Mrs. Carter.
   - Szerettem.
   - Nem szerethettél egy kurvát.
   - Ó, dehogynem.
   - Gondolom, sorban álltál nála.
   - Durva vagy - mondta Carter.
   - Mi történt vele?
   - Eltűnt. Mind eltűnnek.

  A lány a fiatalember fölé hajolt, eloltotta a lámpát, és vége volt a filmnek.

  - A jövő héten kapok újat - mondta a sziámi házigazda, miközben mélyen meghajolt. Ők pedig megindultak kísérőjük után, a sötét sikátorban várakozó taxihoz.

  A kocsiban Mrs. Carter megkérdezte: - Hogy hívták?
  - Nem emlékszem. - Hazudni volt a legegyszerűbb.

  Amikor a New Roadra kanyarodtak, Mrs. Carter újra megtörte a szemrehányó csendet: - Hogy kerülhettél ilyen helyzetbe? Olyan megalázó. Mi lett volna, ha valaki, ismerősöd vagy üzletfeled felismer?

  - Az emberek nem beszélnek róla, ha ilyesmit látnak. Különben is, akkoriban még nem voltak üzletfeleim.
   - Soha nem zavart?
   - Nem hiszem, hogy egyszer is eszembe jutott volna az elmúlt harminc esztendőben.
   - Mennyi ideig ismerted?
   - Talán egy évig.
   - Ha még él, rémesen nézhet ki. Már akkor is elég közönséges volt.
   - Én bájosnak találtam - mondta Carter.

  Némán mentek fel a szálloda lépcsőjén. Carter egyenesen a fürdőszobába ment, és bezárta magára az ajtót. A lámpa és a korsó víz körül moszkitók röpködtek. Vetkőzés közben a tükörben nézegette magát: a harminc év nem volt kegyes hozzá, meghízott, megöregedett. Remélem, gondolta, mire bemegyek, halott. Kérlek, istenem, tedd, hogy halott legyen. Különben újrakezdődnek a sértegetések.

  De amikor bement, Mrs. Carter félig levetkőzve állt a tükör előtt. Csupasz, vékony lábai szürkegémre emlékeztették, amely a halat lesi. Az asszony odalépett hozzá és átölelte, egyik karkötője megszúrta a vállát.

  - Már egészen elfelejtettem, milyen jóképű is voltál.
  - Sajnálom. Az ember megváltozik.
  - Nem így értettem. Tetszel, úgy, ahogy vagy.

  Az asszony kérlelhetetlen vágyában száraz volt és forró. - Még! - mondta. - Még! - majd felsikoltott, mint egy dühödt, megsebzett madár. Aztán hozzátette:

  - Ez már évek óta nem történt meg velem - és izgatottan csak beszélt, beszélt mellette, jó félóráig. Carter némán feküdt a sötétben. Magányosnak és bűnösnek érezte magát. Mintha ezen az éjszakán csalta volna meg az egyetlen nőt, akit valaha is szeretett.

  (V. Bársony Erzsi fordítása)

 

"Befürdött" a menyasszony:-)

Eva Cassidy

Soha nem hallottam ilyen szépnek ezt a dalt, mint Eva Cassidytől

Heltai Jenő: Üzent az ősz

 Heltai Jenő:  Üzent az ősz

Üzent az ősz egy hervadt falevéllel,
Az ablakon bedobta tegnap éjjel.
Ó furcsa ákombákom!
Még meddig élem világom?

Kisasszony napján búcsúzik a fecske,
Elszállt a nyár és elszállt a szerencse.
Üres a fecskefészek
Már én sem fütyörészek.

Az ablakomban fázó, bús virágok,
A háztetőn a pék macskája nyávog,
Sarlója fénylik a holdnak,
Most mennek bálba a holtak.

Kinyílt az ajtó, de senki sem jött be.
Valaki némán meglapult mögötte.
Idebent csak a kétség.
Odakint a sötétség.

Üzent az ősz egy hervadt falevéllel,
Az ablakon bedobta éjjel.
Ó furcsa ákombákom!
Még meddig élem világom?

Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség

Romhányi József: Lepketánc

Mikor a hernyóból lepke lett,
kérkedve repkedett,
hogy fényben keringve mind tovább
csillogtassa hímporát.

A derék kutyának
képére mégis kiült az utálat.
- Villogj csak fent, te szép féreg;
nem lesz nagyobb az értéked!

Hernyó maradsz, bár fent keringsz.
Nem a szárny szab itt mértéket,
hanem a gerinc.

Heltai Jenő: A modell

Szerov: A Modell

Heltai Jenő: A modell

Egy egyszerű kültelki lányka

(Tizenhat éves, jó falat)

"Leszek modell!" Így szólt magában

És egy festőhöz fölszaladt.

Mert megfelelt az arc, a termet,

Így szólt a piktor: "Aktra termett

E karcsu test... e két halom...

Vetkőzz hamar le, angyalom!"

És mert a célhoz ez vezet,

A kis modell levetkezett.

Mit tudta ő, a balga gyermek,

A neveletlen vadvirág,

Hogy fölfedezve már a szappan,

És él vele a nagy világ.

Mert fogyatékos volt a teint-je,

A piktor így szólt: "Ejnye! Ejnye!

E karcsú test... e két halom...

Izé... gyerünk csak angyalom,

Szebb lesz a váll, szebb lesz a kar,

Segítünk rajta csakhamar."

És karon fogta, ahogy illik,

A fiatal, de balga nőt,

A szomszédos fürdőszobába

Diszkréten átvezette őt.

Ott állott martalékra várván

A kád... fenékig csupa márvány!

Ami fürdőnek a jele,

Színültig vízzel volt tele.

Festőnk a kádra mutatott,

Köszönt és eltünt: "Jó napot."

Elmúlt egy óra meg nehány perc --

A lány nem jön ki. Ej mi ez?

A piktor hosszasan eltünődik:

"No, most már szörnyen tiszta lesz!"

Benyit, ijedten hökken vissza:

Ott áll a lány, a vizet issza

És keservesen sírni kezd:

"Én nem bírom kiinni ezt!

Ha mindig ennyit inni kell,

A fészkes fene lesz modell."

Ne haladj elöttem nem tudlak követni!
Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni!
Jöjj ide mellém, és legyünk barátok.

(Albert Camus)

Életünk kövei....

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerv üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg. Igen - volt a válasz.
Ezután elővett egy dobozt tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.
A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.

És most - mondta a prof - vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok - a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid.

Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna.

A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak; mint a munkád, a házad, az autód. A homok az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra.
Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében. Játssz a gyerekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni.

Először a kövekre figyelj, azokra, amik igazán számítanak. A többi csak homok.

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.

Kedvesem, te ülj le mellém,
Ülj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

Az örök "One"

Rab Zsuzsa:
Kötés

Mert kell egy másik, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne áltasd magad. Ennyi az egész.
De ez – eltéphetetlen.

Csík zenekar

Juhász Gyula: Emlék

Juhász Gyula:
Emlék


Egy nyári csókra még emlékszel-e?
A télben is melenget melege.

Egy nyári éj volt és egy nyári csók.
Édes valóság és boldog titok.

Vagy mese volt csak, álom? Nem tudom.
Már ballagok a temető úton.

Mese volt, álom, káprázat? Lehet!
Megszépítette bús életemet!

Elvis Presley:My Boy

Várnai Zseni:

Mint a fűszál..

Úgy gondolok én nagy fiamra,
mint fűszál
a távoli napra,
mint fűszál, amely csak érzi,
hogy nélküle
nem tudna élni.

Fodor Ákos:
Táncdallam

Legalább annyira szeretnék meghalni,
mint amennyire nem,
ideköt szeretet, feladat s pár holmi,
ám feszül kötelem.

Feszülnek-pattognak kötelem rostjai
— vesztés ez vagy nyerés?
A végső szakítást melyik szál mondja ki?
Itt megtorpan az ész.

Az-e, mely túlsoknál-több bántást elviselt:
tékozló terhelést?
Vagy amely nem ismert kudarcot, csak sikert
s e rész Egészt emészt?

Annyira szeretnék feladni, feledni,
mint amennyire nem:
megköt még szeretet, feladat, ilyesmi,
ám feszül kötelem.

Fodor Ákos:
Sose bánd

a hang... a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele száll, vele zeng
szíved...

a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész...

a csend... a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásimulsz,
s vele tart szíved

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

Mese a törött vízhordó edényről

Mese a törött vízhordó edényről

Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment - minden nap -, a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni.

A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.

A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.