2015. december 3., csütörtök

Petőfi Sándor: Dicsőséges nagyurak Előadja: Mácsai Pál

Nem hiszem, hogy Mácsai Pál versmondását,  átélését felül lehetne szárnyalni,  Nekem legalábbis nagyon tetszik :)  Hallgassátok szeretettel




2015. október 22., csütörtök

Zemlényi Zoltán: Hoppárézimi

Sok évvel ezelőtt láttam ezt a színdarabot. A darab témáján túl a főszereplő Ternyák Zoltán játéka felejthetetlen élményt nyújtott számomra. A hihetetlenül tehetséges színész azóta sajnos fiatalon  eltávozott, így bármennyire is szerettem volna újra látni a darabot, más főszereplővel nem tudtam elképzelni. A napokban végre rátaláltam a youtube-n egy felvételre és bár sem a film, sem pedig a hang minősége nem a legtisztább, azonban  remélem, hogy ez nem akadályoz meg kedves Látogatóm a mű élvezetében.   Jó szórakozást kívánok :)

Zemlényi Zoltán Hoppárézimi és Kitiltottak című könyvei motívumainak felhasználásával írta Mészöly Gábor


2015. október 19., hétfő

Kormányos Sándor: Őszi szél



Csak hallgatunk, én itt, te ott,...
s a percekbe szőtt kis csodák
Szétfoszlanak, míg szemlesütve
Rohannak el az éjszakák.

Messze vagy, a sóhajok közt
Csókjaink emléke meglapul,
de tűnő álmok nem ringanak,
csak vágyak fáradt csendje hull.


Most hallgatunk, én itt, te ott,
s ha némaságunk összeér,
majd eltűnődve von szemünkre
Könnyű fátylat az őszi szél.

2015. augusztus 19., szerda

Móra Ferenc: A hegedű (előadja Bessenyei Ferenc)




Nagy Bandó András: Szerelem


Neked a körte volt a jeled,
nekem az alma,
neked még szőke volt a fejed,
nekem meg barna.

Emlékszem, Pöttyös volt a neved,
nekem meg Ármin,
neked a széken volt a helyed,
nekem a sámlin.

Akkor még rendőr volt az apád,
enyém meg munkás,
akkor már orvos volt az anyád,
enyém meg postás.

Örökké néztem csak a lábad,
ahogyan szedted,
akkortájt bámultam utánad,
észre sem vetted.

A húgod úgy hívták, hogy Juci,
imádta Valtert,
nálatok Puskás volt a foci,
minálunk Albert.

Nálatok Kóbor volt a János,
nálunk a Bródy,
felétek flancos volt a város,
felénk meg ósdi.

Amikor megkértem a kezed,
apád csak bámult,
amikor én lettem a tied,
anyád elájult.

Az ajtón körte lett a jeled,
nekem meg alma,
azóta ősz lett már a fejed,
s nekem se barna.

:) 
 

2015. július 22., szerda

Fehér Miklós: Harangszó


nem tudom lehet e még kérdezni holnap
nem tudom akarom e tudni a választ
félek hogy rám nézel szelíd mosollyal
majd fordulsz és indulsz megvonva vállad
és mikor a tükör mélyébe nézek
hol mosolyod fényezted reggelente
kötelem fonva a fogselyemből
az emlékedtől el vagyok veszve

apró lomjaid amik itt maradtak
vámot szednek minden fióknyitásra
pár hajgumi krém egy doboz tampon
valakinek a telefonszáma
az ágy felett még mindig ott lebeg
hanyatt dőlt tested fanyar illata
s a hangod
ahogy mély altba fordult
mint a régi templom konduló dala

2015. június 12., péntek

Kovács Daniella: Én már elindultam


Ezt a Verset Vörös liliom, azaz Kovács Daniella írta 2013-ban. Egy általam feltett fotó ihlette gondolatait. Szeretném, ha minél többen megismernétek ezt a gyönyörű verset.  Szeretettel ajánlom Neked kedves látogatóm.


Egyszer talán még összeolvad sorsunk.
Ott láthatlak majd, utam legvégén.
S ha kegyes az Úr, még együtt zokogunk,
magasztos gőgünk romboló dühén.

Én már elindultam. Te is úton vagy?
Siess, kérlek, az út sáros, rongyos.
Félek, hogy a büszkeség szívedre fagy,
s odaérned nem is olyan fontos.

De akkor is várlak. Vannak még csodák.
Szinte látom, hogy karod integet,
hogy rám mosolyogsz a nagy homályon át.
Ha jössz, Szívem, továbbmegyek. Veled
.

2015. június 9., kedd

Kovács László Szerelem

I.
Megálltam csendes pillanatra…
A sarki szél,
mint édes kezed, látszólag
homlokomhoz ér.
A szívemen minden átszakad…
Egy álmot ez megér?
Tán elringat a délutánban,
tán altat csendes látomásban,
mint fűszálat a dér…

Kék alkonyban keresem nyomod.
szemed felidézi a fáradt csillagot,
alakod elfedi az őszülő sár,
mintha nem lenne itt senki.
És minek is keresni
halk léptedet, ha így hiszem már?
De nem lehettél máshol soha!
Melegedet viszem tova,
mint elfeketült, röpke éj,
hol jóságod is oly ostoba,
akár tiszavirágok tömör sora,
ha megöli őket a kósza kéj!

II.
Hogy tarthatnám végre távol
szépségeidtől meggyötört
lelkem, amit a lét,
s a nélkülözés is összetört?
Hogy lehetne mindez mától?
Hogy lehetnék újra bátor?
Miért nem vitted el a magányt?
Kicsi cipőd merre táncol,
míg itt hullik minden fáról,
minden csendes roppanásból
édes-korholó imád?

III.
Csak semmi vagyok nélküled!
Gyerek, ki soha nem lehet!
Szerencse, ami elveszett!
Vagy a köd! Hogyha nyoma vész!
Mert hiába fogna két kezed,
ha úgy leszek, ha ideérsz!

Mert emlékezem rád, ahogy a teremtő
emlékszik a földre, mit megteremtett.
Munkál arcomon a szellő
puhaságával elveszejtő,
nélküled sehova sem érő,
téged teremtő képzelet.

Mindig magányban ér a holnap.
Válaszaimban mégis itt lehetsz!
Elmémben forró, vidám csodák zúgnak
és nincsen kérdés, mit te nem szeretsz.
Jól egybe gyúrtak bennünk!
Nem lehet mást tennünk,
csak ölelni végleg! Mindig! Szakadatlan!
Ölelni, végre, hogy fúljak el karodban!
Ölelni, amíg el nem hal szerelmünk!

IV.
Hogyan lehetek ennyire gyenge,
hogy rázkódó beteggé törnek a vágyaid?
Csak erősen érhetek, lásd, közeledbe,
mert erős férfinak van joga többre,
mint sóvárogva és rímeket hörögve
megénekelni álmait…

Én erős akarok lenni veled végre
hogy jogom legyen minden vad szépségre…

Feloldódom. Azt teszem szüntelen…
Behálózlak, mint édes kábulat,
és ragaszkodom, mint fogyó értelem
megértéséhez a gondolat.
Maradj velem, amíg szabad!
Maradj, hogy lehessek fejed alatt párna,
mely vágyainkból áll majd talán össze, hátha
sikerül a tegnapból átlépni a mába
csak engedj végre tovább, ha semmi se várna!
Engedd, hogy bebújjak a szívedbe, szádba,
hogy a te szemed is folyton a szememmel lássa
a világot, ami csak veled a világ ma.

Engedd, hogy nyelveden a szavak
csak rólam meséljenek
és oly nyelven hívjanak,
hogy abból mások semmit se értsenek!

Érzem, ahogy a hangtalan jelek
felkúsznak ujjadon és szívedbe meleg
vérrel áramlok, mint a jövő,
amit csak velem élhetsz, ami csak velem jön elő!
Minden forró csók,
minden buta bók
csak azért csörgedez számból ereidbe,
hogy nyughatatlan álmod legyek, ahogy várod,
hogy ne feledd el soha, merre van világod,
hol nem lehet más, csak én és te!

V.
Szóvirágként múlnak ki az álmok.
Elhagyott lehetőség
a józan értelem,
ezért kiáltok!
Ne legyen kétség!
Ha az érzelem csak dadog,
soha nem jönnek el azok a holnapok,
mert a semmi lesz az egyetlen végtelen...

Még lát bennünk a reggel!
És millió csókkal vár az ég,
az hisz bennünk még…
Mit lehet tenni ennyi teherrel?
Ki veszi át, ha közelembe nem mer
jönni a jövő sem?

Hogyan találnak a szavak hozzád,
ha mellednek feszül százezer érv?
Nehezen érthető dalaim hosszát
megszabta már a sok néma év.
Nem bújok álmaim mögé többé!
Te lehetsz csupán csak menedék!

VI.
Elfáradtam, fáraszt, hogy kívánlak,
mindennap mégis újra kitalállak.
Remegő kezemmel mutatok rád,
félek, mert féltelek. Nem érhet vád.

Este lett, sötét. Feküdj mellém!
Szoba négy sarkába csendesül mesém.
Megszorítalak, minden más várhat…
Én a te nevedet adtam a világnak!

Budapest, 2014. december 10.

2015. május 30., szombat

Kovács László: Kertedben


Csak néhány percnyi csend, ahogy a cinke fellibbent
és szárnyai propellerjének hangja a kerted zsongásához adja
minden sóhajtásomat.
Csókommal ér a nap a fenyőfák alatt…

Megtalálom a hajlataidat,
a csiklandó, eldugott, gyönge világot,
mire mindkettőnk teste oly régen vágyott…
Már nem lesz baj, ha fagy!

A tűzünk éppoly nagy, hogy elhozza nekünk a gyermeki álmot,
amit nem mondtunk soha, amit senki se látott.
Simogat a nap…
Jaj, de jó, hogy vagy!


Budapest, 2014. augusztus 25.







                                               (A festmény Marius Markowski alkotása)

Kovács László: Az illatod itt maradt...

Az illatod itt maradt…
Én meg felforgatok mindent!
Borítok hetet-havat, hogy újra itt tudjalak!
Az illatod itt maradt!
Forgolódok, mint a ketrecbe zárt állat,
hogy hogyan is mehetnék valahogy utánad!

Jaj, nagyon fáj! Nagyon!
Üvölti az élet…
Szétdöntöm én ezt a biztos menedéket,
mert nem lehet így többé,
így többé már nem szabad!
Az illatod az!
Az valahogy itt maradt!

Oly tapintható minden, minden kis sugár!
…az együttlétünk, akár egy aroma-arzenál, széttolja a falat...
és újra láttalak!
Érezlek és foglak, hol nincsenek már szavak...
…csak újra láttalak!

Láttam, ahogy csendben, némán elsuhantál
a gondolatok mentén, a szemem vak sarkánál,
és hallom a hangod is!
Ahogy boldog és kacag...
Megőrülök tőled!
Az illatod maradt…

 (A festmény Vicente Romero Redondo alkotása)

2015. május 20., szerda

M. Eminescu: Miért nem jössz ?


Nézd, indul már a fecskehad,
Diófáról a lomb szakad.
Szőlők felé dért küld az ősz,
Miért nem jössz, miért nem jössz?

Ó, jöjj karomba, jöjj megint,
Szomjú szemem rád hadd tekint,
S édes nyugvásom ott legyen
A kebleden, a kebleden.

Idézed-é a múlt időt,
Bejártunk völgyet és mezőt,
Karommal átkulcsoltalak,
Úgy óvtalak, úgy óvtalak!

Sok asszonyt hordoz még e föld,
S szemükben szikrázó gyönyört,
De mint te - légyen bár csodás -
Nincs senki más, nincs senki más.

Mert lelkem árva éjjelén
Derűt te küldesz énfelém,
Szebbet, mint csillag-hatalom:
Én angyalom, én angyalom!

Az esztendő későre jár,
Szakad a lomb az útra már,
Tar földeken tanyáz az ősz...
Miért nem jössz, miért nem jössz?

2015. április 22., szerda

Kormányos Sándor: Valaki...



A múlt ködén át, egy régi nyárból
valaki sűrűn látogat,
valaki, aki őrzi még
az elfelejtett álmokat.
A csöndek útján jön, visszahozza
az elveszett nyarak dalát,
az egek tiszta kék szemét,
a mezők bársony illatát.
Ha éjszakánként ölelve ringat
tűnődő álmok sóhaján
rebbenő szemmel álmodom,
hogy egyszer felébreszt talán...

2015. április 7., kedd

Juhász Magda: Gondolj rám



Most csend van, csak a szívem zakatol,
mert tudom, hogy vársz reám, valahol.
Most csend van, az éjszaka átölel,
úgy fáj, hogy nem lehetsz hozzám közel.
Futnék, szaladnék hozzád, ölelne két karom,
az éjszaka rólad mesél, s én fáradtan hallgatom.
Nincs rá szó, elmondani se lehet
az érzést, mely betölti lelkemet.

Most csend van, csak a szívem zakatol,
tudom, gondolsz rám Te is, - valahol.

2015. március 27., péntek

Nagy László: Én fekszem itt + Republic: Szeretni valakit valamiért


Én fekszem itt a kihűlt földön:
Eleven kincse még a nyárnak,
Vétkek s rossz jelek rohamozva
Édes húsomra idejárnak.

Igazán s végleg téged várlak.
Érdes tüllben gyere lassúdan,
Horzsolj végig, s hagyj itt örökre
Izzó kikerics-koszorúmon.


Sokadszorra meghallgatva is gyönyörűnek találom így együtt, beleágyazva a  verset  ebbe a dalba, 


2015. március 10., kedd

Erdős Virág: Na most akkor ....

Na most akkor..... még egy  Erdős Virág mű :)
Mosolyogjunk egyet, vaaaaagy ...... mégis inkább, sírjunk ?  :( 



2015. március 9., hétfő

Erdős Virág: Mikor


Az az érzésem, hogy  a kevesebb több lett volna, hisz mostanság nagyon keveseknek van türelme végigolvasni hosszabb lélegzetvételű verset, de annyira jól összeszedett az egész, mégis úgy döntöttem, felteszem a blogomba, ismerjétek meg, minél többen :)






ha majd minden kisbalázsnak
bealszik a
mamája
ha majd nem lesz erőszak az
együttélés
szabálya
ha majd prímán megférnek a
bringák közt a
rollerek
ha majd szépen elhúznak a
picsába a
pollenek
ha majd nem lesz veszélyben a
visszaszólás
szabadsága
ha majd nem lesz akadály a
ruházatom
szakadtsága
ha majd nem fog megbűnhődni
mindenki csak
az az egy
ha majd minden hajléktalan
besokall és
hazamegy
ha majd nem lesz pokol ez az
úgynevezett
kánaán
ha majd nem lesz olyanom hogy
bár a halál
várna
rám
ha majd nem kell kalkulálni
börtönnel se
kárhozattal
ha majd nem kell kivárni a
rendezői
változattal
ha majd nem lesz az a híres
jogbiztonság
lufi
ha majd nem lesz hazánk legszebb
rózsaszála
pufi
ha majd nem kell minden szabad
helyre brendet
építeni
ha majd nem lesz mit a magunk
ocsmányságán
szépíteni
ha majd nem a tartózkodásunkkal
fogunk
tüntetni
ha majd nem lesz egyszerűbb az
áldozatot
büntetni
ha majd minden kisiskolás
úszkálhat az
usziban
ha majd nem fog harminc ezüst
csörögni egy
pusziban
ha majd nem kell viselni a
könnyítések
terhét
ha majd nem lesz tizenháromezer
forint
per
hét
ha majd nem kell hülyeségből
történelmet
írni
ha majd nem kell egyeseknek
erőn felül
bírni
ha majd nem lesz élet-halál
ura minden
helyi
jegyző
ha majd nem küld mindnyájunkat
padlóra egy
hülye
edző
ha majd minden kiakolbólított
birka
beint
ha majd nem kell cuccolni és
dobbantani
megint
ha majd nem lesz bagatell hogy
mi zajlik a
végeken
ha majd nem lesz menő dolog
babrálni a
tényeken
ha majd nem a krisnásokhoz
jár a haza
ebédre
ha majd nem lesz minden oldal
jelszavakkal
levédve
ha majd nem lesz elegáns a
másik felet
kitakarni
ha majd nem lesz nehéz ennyi
gyökér közül
kit akarni
ha majd nem lesz lezárva a
szabad sajtó
útja
ha majd nem lesz telerondítva
a múltnak
kútja
ha majd lesz más opció mint
döglött nyúl vagy
öreg
róka
ha majd minden eszkimóra
jut egy nagyon
kövér
fóka
ha majd nem kell gonosztevők
emlékének
adózni
ha majd újra jogom lesz még
jól oda se
bagózni
ha majd frankón elmennek a
fehérvári
huszárok
ha majd nem lesz árulás ha
úgy döntök hogy
kiszállok
ha majd nem fog napról napra
durvulni a
tardi
helyzet
ha majd nem fog falnak vinni
minket ez a
fura
szerzet
ha majd nem lesz komilfó a
tizenkilencedik
század
ha majd minden kor a saját
rossz költői
ellen
lázad
ha majd nem kell dalolni a
sár helyett az
azúrról
ha majd nem kell kanadáig
menekülni
hazulról
ha majd nem lesz alku tárgya
minden jogos
járandóság
ha majd nem lesz nemzetmentő
taktika a
várandósság
ha majd nem vész minden görcsös
igyekezet
kárba
ha majd hamupipőke is
ellóghat a
bálba
ha majd nem lesz etalon a
Lánykérés a
havason
ha majd nem lesz hungarista
hecckampány az
avason
ha majd nem lesz egyre cifrább
ez a cifra
nyomorúság
ha majd lesz itt vidámság is
nem csak mindig
szomorúság
ha majd újra mókusokkal
lesz tele a
tabán
ha majd nem lesz probléma hogy
romungró a
babám
ha majd lustán ont az élet
uncsi online
mémeket
ha majd nem lát a gyanútlan
szemlélődő
rémeket
ha majd élünk mint a marci
hevesen és
gondtalanul
ha majd senki se jár köztünk
se pórul se
hontalanul
ha majd végre szabadság lesz
hétvége és
nyugi
apa mosdik anya főz és
tévét néz a
hugi
jövünk-megyünk
teszünk-veszünk
pirkadattól
estig
kenesétől kapuvárig
palkonyától
pestig
lesz még egy kis
ez meg az de
amúgy minden
klappol
s ránk is vár egy hosszú
boldog
derékfájós
aggkor
akkor

2015. március 6., péntek

Giacomo Voli és Dejanira Giannarelli

két ilyen torok....   ! Nem lehet megunni :))





Romhányi József: Egy szú végrendelete


Egy szú beszorult a hokedli lapjába
ráült a szakácsnő százszor is napjába:
és jött a baj csőstül. Még a tetejébe
az asztalos szöget ütött a fejébe.
Néha percekig már percegni sem tudott
végül hát megírta e testamentumot:

- A nagy hármasszekrényt
mely koromszín ében
özvegyemre hagyom, járjon feketében.
Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét
ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.
Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja
a nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja.
Kerülje a drámát, bölcseleti művet
mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyüvet.
Lányom, aki szégyent szégyennel tetézett
s lezabipetézett, kint éljen eztán
a szemétládában, kegyelemdeszkán!
Végül az anyósom, - megérdemli nagyon;
rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.

Baranyi Ferenc: Egyszer majd minden összeköt

Ölelésünkben összeér:
talán a szív, talán a vér. 

Az éjszakában összeköt: 
talán a fény, talán a köd. 

Mi hát - mi egybetart - a lánc ? 
Talán szeretsz. Tán csak kívánsz. 

Mindegy. Most hozzám tartozol.
S enyém leszel valamikor. 

Egyszer majd minden összeköt:
a szív, a fény - a vér, a köd.

2015. január 3., szombat

Kovács László:

Megszenvedtelek már!
Még nyelvemen őrzöm a csókod ízét…
Megszenvedtelek! Nem engedlek innét!
Neked születtem! Neked szép a lelkem!
Neked vagyok vak koldus, éneklő színekkel!
Szétivott torokkal, recsegő rímekkel! 
Neked vagyok angyal, másnak csak ördög kell!
Minket összeadtak! Odafent!
Ott!
Hidd el!

- Mikor elfeledünk mindent, megáll az idő… 
Mikor körülölel benned a pillanat,
felsejlik az összes lehetetlen jövő, 
a gúzsba kötött jelen, s hogy elvitted múltamat…
…kislány vagy olyankor, kit mindig is kerestem,
 de számban csak a sör keserű íze volt,
s a rengeteg cigi! A jellegtelen utak… 
Most az arcod a kéjtől szépült telihold…-
Ágyunkból majd összeszedik a szétszórt szavakat,
és megéneklik velük a nem hallott dalokat...
De most a nyelvemen őrzöm édes csókod ízét…
Megszenvedtelek már! Nem engedlek innét!

2015. január 2., péntek

Mamma Mia, The Winner Takes It All





Benedek Elek: Január


Száll az idő, száll fölöttünk,
Sebesebben, mint a madár,
Gyűlnek az évek mögöttünk.
S vajon, hol a véghatár:
Nem tudja ezt a halandó,
Csak annyit tud, hogy mulandó
Minden itt az ég alatt - Életünk egy pillanat.