Hull a pelyhes ......

Bizony ez nem mostanában történt, mégis, ilyenkor Télapó közeledtekor eszembe jut ez a régi kis történet, talán ettől a naptól kezdtem gyanakodni, hogy a felnőttek néha füllentenek. 

A december minden gyermek számára egy varázslatos időszak. Ilyenkor megelevenednek a mesehősök, a jóságos Télapó a teli puttonyával, a gonosz krampusz a virgácsával, és őket követi az angyalka, besurranva a kéményen becsempészve a gyönyörű csillogó karácsonyfát, amitől finom fenyő és narancsillat árad szét a jó meleg szobában. 

Nem is tudom az ajándékot vártam jobban, vagy magát a találkozást a Télapóval, de olyan örömmel és félelemmel teli izgalommal mentem az óvodába, talán mint még soha, sőt biztos, hogy soha, mert egyébként nagyon utáltam a betűtésztás zöldségleves és a délutáni alvás miatt. Ám ez egy különleges nap volt, megmondták a nővéreim is, ma a jó gyerek ajándékot kap, a rosszabbja meg kifenekelést a virgáccsal. Ugyan én teljesen biztos voltam benne, hogy ha az a Télapó tényleg mindent lát, csakis ajándékot kaphatok, ellentétben a nővéreimmel, de valamiért nekik mégis sikerült megingatni bennem ezt az erős hitet, így aztán kicsit vegyes érzelmekkel vártam a találkozást. És egyszer csak meghallottuk a Télapó közeledtét jelző csengettyű hangját. Gyomor összeszorul, elbújjak, vagy szaladjak elé, mit tegyek?, de máris kinyílt a kétszárnyas ajtó, belépett a télapó, és jött vele két félelmetes fekete krampusz is, akikre annyira azért nem számítottam. Milyen lehet ez a télapó, ha képes krampuszokkal barátkozni? 

Kicsit gyanakodva méregettem, de némileg megnyugtatott a télapó hátán az a méretes puttony, csak nem lehet olyan rossz ember. Körbeültük a termet kis székeinken és a télapó mindenkihez odament, mondott pár szót és a végén megsimogatta a gyerek fejét, de a zsák csak nem akart megnyílni. Végre odaért hozzám. Már nem tudom mit mondott, egyáltalán mondott-e valamit, csak azt hogy nyúl felém az egyik egyáltalán nem bizalomgerjesztő krampusz, és ekkor megtörtént a baj… Képzeletben már éreztem a virgács suhintását, amit ez a rossz arcú ördögfióka mér rám és nem is tudom hogy történt, de hirtelen elindult a kezem és a  télapó segédjének arcán egy hatalmasat csattant. Nem tudom, melyikőnk rémült meg jobban, de a krampusz álarca a földre került és ott állt előttem teljes valójában Fódi Jani a nagycsoportos óvodástársam, aki a következő pillanatban sírva rohant ki a teremből. Utána rohant a télapó, aki nagy igyekezetében elveszítette a szakállát és így nagyon hasonlított Annus nénire a dadára. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy tényleg Annus néni volt-e, de azt hiszem innentől már voltak kétségeim  a Télapó létezését illetően.